A zene világnapjához kapcsolódóan már több éve hagyomány, hogy énekversenyt rendeznek az újhatvani nagycsoportos óvodásoknak a Szent István Általános Iskolában.
– Már 10 éve is van annak, hogy először meghirdettük ezt a versenyt. Jellemzően az óvó nénik törekednek arra, hogy a népi énekeket is megismerjék a gyerekek, ez pedig a dalválasztásoknál észre is vehető – mondta el Vudiné Barna Márta pedagógus.
Az Iglice, szívem, iglice kezdetű nóta például nagyon népszerű volt, de a Körtéfa című gyerekdal is többször elhangzott. A kicsiknek az óvó nénik és szülők is segítettek a szereplésben, amelynek köszönhetően minden kis tehetség megmutatta énektudását. Vudiné Barna Márta azt is elárulta, hogy az énekhangon kívül a zsűri figyelte az előadásmódot, és azt is, hogy mennyire illik a fiúkhoz és lányokhoz a választott dal.
Az öröméneklés és zenélés egész hónapban tart a Szent István Általános Iskolában. Az óvodások után az iskolások is bebizonyíthatják, hogy nekik is vannak kedvenc dalaik, amit szívesen el is énekelnének társaiknak.