A Hatvani Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűncselekmény elkövetése miatt folytat eljárást egy hatvani lakossal szemben. A nyomozás adatai alapján a 24 éves gyanúsított 2021. január 5-én 18 óra 30 perc körül bement egy hatvani üzletbe, ahol a ruházatába szeszesitalokat rejtett. Ezt követően fizetés nélkül akart távozni, majd fellökte az útjába álló alkalmazottat, aki ennek következtében elesett.

A rendőrök fél órával később a lakása közelében elfogták a férfit és őrizetbe vették. Kiderült róla, hogy az elmúlt napokban több alkalommal is lopott ebből az üzletből, ezért lopás miatt is kihallgatták. A nyomozó hatóság előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására – írja a police.hu.