A tanév utolsó napját június 21-én tartják az oktatási intézményekben, ezt követően megkezdődik a több mint két hónapos nyári szünet. Ezekben a hónapokban a hatvani intézmények táborokkal várják a gyerekeket. A napközik sok szülőnek nyújthatnak segítséget, mivel így a gyerekek felügyelet alatt lehetnek az iskolamentes időszakban is. A szervezők idén is változatos lehetőséget nyújtanak.

A Grassalkovich Művelődési Házban például népi kultúra tábort tartanak, itt a néptánc kerül fókuszba. – Szerintem igazán különleges program lesz a gyógynövényes foglalkozás, készülünk ezenkívül kürtőskalács sütéssel, amiben a gyerekek is aktívan részt vehetnek majd. Szervezünk még különböző kézműves foglalkozással, és ha az idő engedi kirándulni is elmegyünk – mondta Buzás Boglárka néptáncoktató, a tábor főszervezője.

A vadászati múzeumban a természethez kerülhetnek közelebb a táborozók. – Programjaink között szerepel idén egy rendhagyó buszos kirándulás a nógrádi vadasparkba, hogy a gyerekek testközelből átélhessék az úgymond vadon élményt. Emellett rengeteg játékkal készülünk nekik, és idén igyekszünk újdonságokat is csempészni a táborba. A tematika a természettudományos tárgyak, illetve a felelős állattartás köré fog szerveződni – részletezte Pál-Huszár Beatrix múzeumpedagógus.

A könyvtárban a 12-16 éveseket várják ön- és helyismereti foglalkozásokkal A világ bennem, én a világban címmel. – Olyan közösségformáló hetet szeretnénk szervezni, ahol a fiatalok kommunikációt segítő foglalkozáson vehetnek részt, ebben Szűcsi Krisztina ifjúsági coach lesz a segítségünkre. A délelőttöket vele töltik majd a fiatalok, délutánra pedig mi állítottunk össze nagyon izgalmas programokat, kirándulásokat – foglalta össze Seres Márta, a kulturális intézmény tájékoztató könyvtárosa.

A hagyományoknak megfelelően a strandon is több tábort tartanak. Így a sportolni vágyó gyerekek részt vehetnek a Hatvani Gigászok, a Hatvani Úszó Klub Sportegyesület, valamint a Hatvani Szolgáltató Kft. úszó napközijeiben. Mindezek mellett a Góliát focitábornak is a létesítmény nyújt majd helyszínt. A nyári táborokról bővebben tájékozódni az intézmények közösségi oldalán lehet.

Kezdőkép: illusztráció – archív