Délben gongszó jelezte az olvasás kihívás kezdetét a könyvtárban, amelyet az AK-60 ifjúsági könyvklub szervezett. Az eseményhez bárki csatlakozhatott, összesen ötvenen regisztráltak előzetesen. A kitűzött cél, hogy 24 órán keresztül megszakítás nélkül mindig olvasson valaki a kihelyezett fotelben. Többen érkeztek fantasy történettel, de népszerűek voltak a krimik is. Bálint Béláné minden témában szeret könyvet forgatni a kezében, most a magyar irodalom egyik kiemelkedő alakjának regényével érkezett. – Rejtő Jenő A három testőr Afrikában című humoros könyvét hoztam magammal, de nagyon szeretem Huszti Péter, Raffai Sarolta és Müller Péter írásait is, nehéz volt választani – részletezte. Sőregi Kinga a program egyik szervezője pedig történelmi témájú sorozatot olvas, ennek a legújabb részét lapozza.
Seres Márta, a könyvtár tájékoztató könyvtárosa elmondta: elsősorban olvasásnépszerűsítő célokat szolgál az esemény. – A klubnak nagy vágya volt ezt a programot megvalósítani. Amerikából indult a kezdeményezés, de volt Magyarországon is egy gimnázium, ahol megcsinálták. Szeretnénk, ha arról szólna ez a nap, hogy belemerülünk a köteteinkbe. Továbbá népszerűsíteni kívánjuk a könyveket és a könyvtárt azáltal, hogy felhívjuk a figyelmet az olvasás fontosságára – foglalta össze Seres Márta.
Az egyik teremben felolvasás is történik majd, amihez a felnőtt könyvklub is csatlakozik majd. Olvasnak majd hangosan részleteket egyebek mellett A kishercegből, éjfélkor pedig a tervek szerint Török Ábel A gonosz erdő meséi regényéből fogják a legfélelmetesebb részeket előadni.
Fotó: Rozgonyi Dezső
















