Már a kora délelőtti órákban óriási sor állt a vadaspark kapujában, hamar benépesült a létesítmény területe. Az idei húsvéti készülődés a közösségi élményekről és a hagyományőrzésről szólt, ahol a legkisebbek voltak a főszereplők. A gyerekek körében a kézműves asztalok népszerűnek bizonyultak, ahol ki-ki saját ízlése szerint díszíthette fel ünnepi dekorációját. Vincze-Semsey Benedek a festést választotta, hogy elkészítse saját húsvéti tojását. 

A kreatív munka mellett a tudásukat is próbára tehették a látogatók: az állati totó kérdései a park lakóinak szokásaira, tulajdonságaira irányultak. A feladványok megoldása közben mindenki tanulhatott valami újat a természetről, ahogy például Pécsi Dzsenifer is, aki már csak egy feladványra kereste a választ.

A vadasparki forgatagból idén sem hiányozhatott a gondoskodás és az önkéntes munka. A Hatvani Karitatív Összefogás tagjai hetek óta készültek, hogy meglepetésekkel tegyék teljessé az ünnepi hangulatot. Smidné Vereb Julianna szerint a húsvét az egyik leghálásabb ünnep a közösségépítésre. – Nagyon várjuk a húsvétot, mivel ez az egyik legmozgalmasabb, legszínesebb ünnepünk. Már kora reggeltől nagyon jó a hangulat, rengeteg szép locsolóverset hallottunk, amit természetesen édességgel jutalmaztunk – részletezte a szervezet elnöke.

A szervezők célja az volt, hogy az olyan hagyományos programokat, mint a kézműveskedés és az ügyességi játékok, új elemekkel is kiegészítsék, volt meseolvasás és kalácsevő verseny több időpontban is, valamint egy embernagyságú nyuszival is találkozhattak a látogatók. – Idén újdonsággal kedveskedtünk, tudnak a nyuszival fotózkodni, sokan már a bejáratnál integettek neki, hogy hagy csinálhassanak vele közös képet – részletezte Schoblocher Bernadett, a Tourinform Hatvan irodavezetője.

A rendezvény végül nemcsak a színes programokról, hanem a közös élményszerzésről is szólt, hiszen a vadaspark lakói és a tavaszi természet közelsége lehetőséget biztosíthatott az ünnepi hangolódáshoz. A húsvéti kavalkád után a létesítmény a tavaszi szezonban is várja a látogatókat, ahol továbbra is a családoké és a természetbarátoké a főszerep.

Fotó: Albert Péter