Idén is sziréna hangjával kezdődött a megemlékezés: 80 évvel ezelőtt ezen a napon bombázták le a hatvani vasútállomást.  A szövetséges csapatok nagyméretű légicsapást mértek az ország ipari, mezőgazdasági és közlekedési központjaira, így Hatvanra is. A vasútállomás területét ért támadás óriási rombolást végzett.: 152 darab amerikai repülőgép támadta meg a várost, két hullámban. Összesen 300 tonna bombát dobtak le: a vasútállomás és környéke teljesen megsemmisült. Az áldozatok számát 500 főre becsülik, akik kik szinte egytől-egyig hatvani civilek voltak. Az, hogy ez a szám nem lett nagyobb, az Pálhidy Mihály érdeme, aki százak életét mentette meg azzal, hogy összegyűjtötte az embereket és a vasúti kocsikon menekítette ki őket. Lestyán Balázs alpolgármester beszédében kiemelte: az állomásfőnök elmenekült, helyettese vette át az irányítást, cselekedetével pedig példát mutatott mindannyiunknak bátorságból, leleményességből és igaz emberi értékekből. Pálhidy Mihály azon hősök közé tartozik, kik csak a bajban mutatják meg valós énjüket.

Ahogy az alpolgármester mondta: – A követendő hősök példái mind arra tanítanak minket, hogy nem elég felismerni, ha tehetünk valamit a közösségért, vagy egy másik emberért, de meg is kell tennünk azt! Arra tanítanak, hogy panasz helyett cselekedjünk, teremtsünk, vagy segítsünk valakin. Arra, hogy azt nézzük, mit tehetnénk, ne pedig azt, hogy mivel indokolhatjuk meg a tétlenségünket!  Városunk és országunk történelme, s azok, kik e történelmet formálták, mind hatással vannak ránk. A mi dolgunk, hogy őrizzük emléküket, hálás szívvel gondoljunk tanításukra és igyekezzünk megfelelni azoknak az értékeknek, melyeket ránk hagyományoztak!  Nyugodjanak békében e hősök, s leljenek nyugalomra kik korábban rossz döntést hoztak! Isten áldja meg őket, s áldja meg Hatvant, s a hatvaniakat! – zárta gondolatait Lestyán Balázs.

A megemlékezésen a Szent István iskola diákjai adtak elő műsort: megidézték a bombázás pillanatait és az átélt borzalmakat, a pusztítást. A tragikus esemény emléktábláját pedig a város, a MÁV és a civil szervezetek képviselői is megkoszorúzták.