Leendő középiskolások és szüleik is részt vettek a Bajza József Gimnázium nyílt napján, ahol az intézmény diákjai fogadták a nyolcadikosokat. Beer Boglárka, a 12. D osztály tanulója egy képes beszámolót tartott az iskolai diákéletről. Azt mondta, ő csak ajánlani tudja az iskolát, hiszen rengeteg színes programot szerveznek a diákoknak.

Az iskoláról szóló tájékoztató előadáson Pappné dr. Forgács Edit igazgató elmondta, hogy a következő tanévtől már nem indítanak egészségügyi évfolyamot.

– A szakképzési törvény alapján a következő tanévtől csak gimnáziumi osztályokat indíthatunk. Az egészségügyi szakközépiskolai osztály kikerül tőlünk, helyette egy új gimnáziumi osztály indul, ahol angolt és informatikát lehet tanulni. Emellett megmaradnak a szokásos osztályaink – tájékoztatott az igazgató. Hozzátette: azok a diákok, akik már elkezdték az egészségügyi évfolyamot a Bajzában, ott is fejezhetik be.

A nyílt napra érkező nyolcadikos tanulók azt mondják, a diákélet és a tagozatok miatt választanák a Bajzát. Jurecska Áron és Major Ádám Nagyrédéről érkeztek, hogy megnézzék az iskolát. Sok tervük van a jövőre nézve, amiben segítheti őket a Bajzában folyó oktatás.

– Szeretnék pénzüggyel foglalkozni a jövőben, ezért mindenféleképpen gimnáziumba szeretnék járni. A Bajzában magas színvonalú az oktatás, így lehetséges, hogy ide is jelentkezni fogok – mondta Major Ádám.

– Engem a matek és az informatika érdekel, ezzel szeretnék továbbtanulni, a Bajzában ezekre a tantárgyakra nagy hangsúlyt fektetnek, ezért jelentkezem ide is – fűzte hozzá Áron.

A nyolcadikosok interaktív tanítási órákon is részt vehettek, míg szüleiket végigvezették az iskolán.