Rendkívüli testületi ülést tartottak szerda reggel az önkormányzati képviselők. Az ülésen két olyan napirendi pontról is tárgyaltak, amikről már korábban is szó volt. Egy pályázat keretében felújítják a Kossuth téri orvosi rendelőket, amik már régóta rossz állapotban vannak, itt, most új közbeszerzést írtak ki, mivel az önkormányzat túl magas vállalkozói árajánlatokat kapott. Emellett halad az újhatvani posta bővítése: a tervek szerint a kivitelező a héten átveszi a területet és elindulnak a munkálatok. A város már korábban megvette a takarékszövetkezet épületét, hogy itt kapjon helyet a posta. A beruházás a nyár végére elkészül. A polgármester elmondta: ez egy olyan kérdés, ami már régóta foglalkoztatja az itt élőket, a Hatvani Konzultáció során is sokan jelezték, hogy bővítésre lenne szükség.  A képviselők döntöttek a térfigyelő kamrarendszer fejlesztéséről is: nyolc új kamerát helyeznek ki a városban. – Kiemelten kezeljük a város közbiztonságát, éppen ezért új kamerákat telepítünk Hatvanban. Mindemellett a közvilágításra is nagy hangsúlyt fektetünk, hogy a hatvaniak biztonságban érezzék magukat városukban – jelentette ki Horváth Richárd.

Az ülésen arról is döntöttek, hogy a Hatvani Szolgáltató Intézmény élére Török Évát nevezik ki.