Vendégdiákokkal és szüleikkel telt meg a Bajza József Gimnázium. A látogatók Hatvanból és a környező településekről éreztek az iskola nyíltnapjára. Az oktatási intézmény munkatársaival és tanulóival először az épület bejáratánál találkozhattak a gyerekek és kísérőik. Gergics Míra – a társaival együtt – az eseményhez kapcsolódó információkkal segítette az érkező vendégeket. – Az a feladatunk, hogy fogadjuk a vendégeket. Illetve segítünk nekik tájékozódni, hogy melyik terem, merre található és, hogy hol, milyen óra zajlik – mondta a diák.
A látogatóknak lehetőségük volt betekintést nyerni a tanítás folyamatába. Balázsné Dobák Angelika matematika-fizika szakos tanár órájára is nagy volt az érdeklődés. – Most éppen egy nyolcadikos matematika órán vehettek részt a vendégek. A szülők és a diákok részesei voltak a tanításnak, ahol közösen oldhattak meg a szöveges feladatokat, egyenleteket. Aktívak voltak, szemben a nyolcadikos tanulókkal, akik magukhoz képest visszafogottak voltak az órán – részletezte.
Az intézmény vezetősége úgy szervezte meg az idei nyílt napot, hogy az a szülők és a tanulók igényeinek megfeleljen – mondta az iskola igazgatója. Deák Andrea hozzátette, hogy a látogatók először egy tájékozató előadáson vehettek részt a tornateremben, és a galériában. Mindezek után pedig az osztálytermekben várták a vendégeket. – A második, a harmadik, és a negyedik órában, a tetszésüknek megfelelően, nyílt órákat látogathatnak a gyerekek és a szüleik. Az ötödik órában ismét a galériában és a tornateremben, a diákönkormányzat tart nekik előadást, elsősorban a diákéletről, a programokról, és a sporteseményekről – mondta.
Deák Andrea hangsúlyozta, hogy aki felvételizni szeretne a gimnáziumba, annak szóbeli megmérettetésen is részt kell vennie. Az eredményes felkészüléshez az iskola segítséget nyújt. Az igazgató közölte: a kétnapos eseményre nagy volt az érdeklődés, már az első napon csaknem 300 látogató érkezett az oktatási intézménybe.
Fotó: Albert Péter






















