Az Ady Endre Könyvtárban elindult azt őszi szezon, javában készülnek programokkal a következő időszakra. A mögöttük lévő nyarat elemezve pedig a hatvani olvasók szokásai rajzolódnak ki. Ebben az időszakban jellemző, hogy egy-egy tag több könyvet is választ magának és egyszerre akár egy egész sorozatot is elvisz a nyári hónapokra. A tapasztalatok azt mutatják, hogy aki például nem utazik el, az olyan olvasnivalót választ, amiben egzotikus tájak vannak, vagy a főhős sok helyen megfordul. – Mindig a friss megjelenések, az új könyvek a legnépszerűbbek nálunk, emellett a romantikus regényeket választják többen, így például Borsa Brown, Bauer Barbara vagy R. Kelényi Angelika írásait. Megfigyelhető, hogy a kortárs irodalom jobban fogy ilyenkor – mondta el Seres Márta, tájékoztató könyvtáros.
Jól látható, hogy nyáron kevesen olvasnak nehéz és megterhelő könyveket, inkább választanak egy könnyedebb krimit, például Agatha Christiet, vagy egy kalandregényt. Az is tapasztalható, hogy nem feltétlenül van a nemek között különbség, hiszen aki szeret olvasni, az túlnyomórészt mindenevő és mindent fogyaszt. Seres Márta kitért rá, hogy annak ellenére, hogy az interneten nagyon sok információ található utazásokról, városokról, még mindig sokan keresik az útikönyveket, és szeretik magukkal vinni a nyaralásokra.