„Minden lányból asszony lesz, ha jól ért a főzéshez.” Ilyen és ehhez hasonló bölcseletekkel találkozhattak azok, akik tegnap ellátogattak a Hatvany Lajos Múzeumba. „Nem most jöttem le a falvédőről…” címmel új időszaki kiállítás nyílt, ahol közel száz falvédőt tekinthettek meg a vendégek.

Ferencz Beatrix, a Hatvany Lajos Múzeum igazgatója elmondta, a magyar kultúra napja alkalmából esett a választás a megnyitó időpontjára. A kiállítás egyik célja az, hogy a fiatalabb korosztállyal is megismertessék a falvédők szerepét.

– Nosztalgikus érzések fogtak el ezeket a régiségeket látva. Eszembe jutottak a nagyszüleimnél töltött pillanatok, a gyermekkorom. Ezért is tartom fontosnak, hogy a jövő generációja úgy építse jövőjét, hogy ne felejtse el, milyen kulturális örökségekkel rendelkezünk – tért ki Horváth Richárd polgármester köszöntőjében.

A falvédők a 19. században jelentek meg Németországban. Először az úri háztartásokban alkalmazták díszítőelemként, majd később a kispolgári családok már funkciójuk szerint használták azokat. A tűzhely fölött helyezték el, ezzel védve a falak tisztaságát.

– A falvédőket nem a rájuk nyomtatott, hímzett szövegek miatt tartjuk igazán fontosnak és meghatározónak. A társadalom átalakulásának szép példáját mutatja meg számunkra, és például azt, hogy a nők hogyan ébrednek öntudatukra – fogalmazott Gyimesné Gömöri Ilona muzeológus.

A műtárgyakat kategóriák alapján csoportosították; így vallási, politikai és gyári nyomott mintás falvédőket is láthatnak a látogatók az időszaki tárlat alatt.

falvedo_kiall_11 falvedo_kiall_06 falvedo_kiall_05 falvedo_kiall_20