A nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja a nemzetközi nőnap, amit március 8-án tartanak, ilyenkor virágokkal, műsorokkal köszöntik a hölgyeket, így Hatvanban is készülnek erre a jeles alkalomra. Az ünnephez kapcsolódva a városban is rendszeresen tartanak programot, fellépett már Hajdu Steve színművész, valamint Csordás Tibi, a Fiesta egykori énekese is, továbbá Gájer Bálint és Beliczai Balázs is. Az idei nőnap sem lesz eseménytelen Hatvanban, ismét együtt ünnepel a város március 8-án. Szombaton 18 órára várják a hölgyeket a Nagy Endre Rendezvényterembe, ahol majd Szabó Bence szórakoztatja a közönséget. A zagyvaszántói énekes gyermekként megmutatta zenei tehetségét, és 11 évesen a Kismenők című televíziós műsor győzteseként robbant be a köztudatba. Az Operaház Gyermekkórusának egykori tagja, később a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanulója lett. Tehetségét számos versenyen bizonyította, többek között a The Voice és az X-Faktor színpadán is. 2024-ben az X-Faktor 12. évadának egyik kiemelkedő versenyzője volt, egészen az élő show harmadik adásáig menetelve. Szeptembertől a KvintEsszencia Mesteriskola növendéke, ahol tovább csiszolja rendkívüli tehetségét.

A nőnapi rendezvény ingyenes, korosztálytól függetlenül várják a hölgyeket, továbbá a már hagyománynak számító eseményen a város vezetése virággal köszönti majd a rendezvényre érkező nőket.