Az eső sem tántorította el a Cimbalibandet attól, hogy egy jó hangulatú koncertet adjon szombat este, a Jam Garden színpadán. A zenekar visszajáró vendége Hatvannak. A mostani fellépésükön is színes zenei palettát vonultattak fel. Volt Kiscsillag-feldolgozás, népzene és balkáni zene, sőt legújabb, Recycle című lemezükről is játszottak dalokat. Unger Balázs, a zenekar frontembere – akit a szakmában csak a cimbalom Chuck Berry-jének hívnak –, elmondta: mindig szívesen jönnek a városba, már-már hagyomány számukra, hogy itt zárják a nyarat. A csapat az elmúlt egy évben szinte az összes hazai fesztiválon jelen volt, és több külföldi turnén is részt vettek. – Volt egy négyállomásos londoni koncertsorozatunk, ezen kívül pedig több mint 100 fellépésen vagyunk túl nyár eleje óta. Nagyon elfáradtunk, de minden percét élveztük – fogalmazott Unger Balázs.

A zenekarba több tag is érkezett ebben az évben, az új zenészek mellett pedig új énekessel is bővültek. Bár utóbbi nem meglepő, hiszen a Cimbaliband folyamatosan hív vendégénekeseket a koncertjeikre. A legutóbbi hatvani fellépésükön például Petruska Andrással énekeltek néhány számot. Unger Balázs azonban leszögezte: a mostani énekesükkel hosszabb távra is terveznek. – Pontosan egy éve találkoztam a fiúkkal, ezután nem sokkal már közös lemezt adtunk ki – avatott be az X-Faktor egykori győztese, Danics Dóra. Dóra egyébként sosem énekelt ezelőtt népzenét, de mindig is vonzotta ez a fajta zenei sokszínűség és a zenekaros felállás, ezért nagyon szívesen csatlakozott a Cimbalibandhez.

A koncertek tovább folytatódnak a Jam Gardenben. Jövő héten szombaton, a Treff együttes ünnepli fennállásának 45. évfordulóját a Grassalkovich Művelődési Ház udvarán.

Fotó: H. Szabó Sándor