A 70-es és 80-as évek helyi és környékbeli eseményeiről készült diaképeket digitalizálta, majd vette azokat számítógépes nyilvántartásba Nagy Luca a Hatvany Lajos Múzeumban. A DISZI tanulója idén úgy döntött, hogy munkát vállal a szünidő alatt, így szeretné ugyanis a vakáció idején gyarapítani félretett pénzét. Luca azt mondta, már több új dolgot is elsajátított az ott töltött idő alatt, amit az iskolában is tud majd alkalmazni.

Kökény Ferenc, a múzeum igazgatója elmondta: a diákok két turnusban, júliusban és augusztusban érkeznek hozzájuk. Hangsúlyozta továbbá a fiatalok feladatainak fontosságát. – Nekünk sokszor nincs időnk vagy el vagyunk maradva, ezt többnyire a diákjaink szokták behozni. Érékes munka, mert a gyűjtemény digitális állományát bővítik. A fiúk jelenleg a gyűjteménykezelő munkatársunk felügyeletével dolgoznak, raktárt rendeznek, illetve állományvédelmi tevékenységet látnak el – részletezte Kökény Ferenc.

Jagodics Milán kabinetfőnök úgy fogalmazott: a hatvani önkormányzat évek óta biztosít munkalehetőséget a diákoknak. – A felvehető létszám minden évben attól függ, hogy a kormányhivataltól erre a célra milyen mértékű támogatást kapunk. Ennek megfelelően idén 16 diákmunkást tudunk alkalmazni. Jellemzően ők a kulturális területen dolgoznak majd, a Hatvany Lajos Múzeumban, Ady Endre Könyvtárban, a Grassalkovich Művelődési Házban, illetve egy fő a városházánál tevékenykedik a hatósági területen – részletezte. Mint mondta, céljuk, hogy a fiatalok belelássanak azokba a feladatokba, amik az értitett közintézményekben zajlanak, illetve mindez hogyan járul a város működéséhez. Kiemelte, hogy mindig népszerű a diákmunka, idén kétszer annyian jelentkeztek, mint amennyi tanulót alkalmazni tudnak. A kabinetfőnök hangsúlyozta továbbá, hogy már felvették a kapcsolatot a kormányhivatallal, hogy további öt tanulót tudjanak foglalkoztatni.

Kezdőkép: Albert Péter