A Bajza József Gimnázium és Szakközépiskolában már évek óta hagyomány, hogy a népmese napjához kapcsolódóan felidézik a régi meséket és dalokat. Kővári Éva tanárnő elmondta, hogy erre leginkább azért van szükség, mert a mostani generáció már kevésbé ismeri ezeket a történeteket. – A szülők többsége is a modern meséket olvassa a gyermekének. A népmeséket a televízióból ismerik, amik már átdolgozottak – fogalmazott.
A jeles nap alkalmából egy kiállítás is nyílt a Hatvani Hímző Szakkör munkáiból. A kiállított darabok között a kalocsai mintákat is láthatják a diákok, ezenkívül pedig megismerkedhetnek a hatvani fehér hímzéssel és a Lesznai Anna hímzéssel, amelyet már harminc éve varrnak a hölgyek. Buzás Imréné, a szakkör tagja arra biztatja a fiatalokat, hogy a kedd délutáni foglalkozásaikhoz csatlakozzanak.
A kiállításmegnyitó után a kilencedikes diákok népmeséket olvastak és népi dalokat énekeltek társaiknak.