A Hatvani Fiúk koncertje után, hat órakor Horváth Richárd polgármester és Lestyán Balázs alpolgármester egy-egy korsó sörrel, hivatalosan is megnyitották a kétnapos rendezvényt. Horváth Richárd leszögezte: az elmúlt két évben egyre többen kíváncsiak a város programjaira, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Hatvani Sörfesztivál bekerült Magyarország 50 legnépszerűbb fesztiválja közé. Így kijelenthető, hogy Hatvan stabil helyet foglal el az ország turisztikai térképén.

A Népkertben rengeteg árus és sok játékkal felszerelt vidámpark is várja a kilátogatókat az elkövetkezendő két napban. Vattacukor, cukormentes, laktózmentes kürtőskalács, édességek kóstolására is van lehetőség. Idén ismét felállították a Star Flyer elnevezésű körhintát, ami 30 méter magasra repíti a legbátrabbakat. A sörök iránt érdeklődők számos íz közül válogathatnak. A Hatvani Világos, a Hatvani Búza és a Hatvani Barna már a fesztivál első napján nagy sikert aratott. – Többször jártam már a Hatvany Lajos Múzeumban, ahol szinte mindig iszom egy pohár búzát és persze most is ezt választottam – mondta el Kiss Zoltán. A Rizmajer kézműves sörök közül is volt választék bőven. Gyömbér, konyakmeggy ízesítésűt is megkóstolhatták azok, akik a különlegesebb ízeket szeretik. Akadtak azonban olyanok, akik a hagyományos Soproni sör mellett tették le a voksukat. Tolmácsi Alexandra és Fejes Ferenc régen  megkedvelték ezt a márkát és azóta is csak ezt isszák.

A talpalávalóról a Hatvani Fiúk és a Retroleum zenekar után a Neoton Família Sztárjai gondoskodtak. Az együttes már több mint negyven éve aktívan jelen van a magyar könnyűzenei életben, és ez idő alatt a japán slágerlistákat is meghódították. Santa Maria és Don Quijote című dalaikat pedig minden korosztály ismeri. Csepregi Éva elmondta: ennyi év után is szívesen énekelnek a közönségnek és tervben vannak további dalok is. A koncertre teljesen megtelt a sörsátor, rengetegen kíváncsiak voltak az együttesre.  – Nagyon vártuk a Neoton koncertjét, hiszen nincs olyan házibuli, ahol ne énekelnék el legalább 2-3 számukat – részletezte Szécsi Diána.  Az estét Dj Gézu diszkója zárta.

Szombaton tovább folytatódik a sörünnep. A délután gyermekprogramokkal kezdődik. Fél kettőtől a Csilingelő Band ad koncertet, ezt követően állatokról és Föld körüli utazásról tartanak előadásokat a legkisebbeknek. Öt órától a Band of Streets csapata, hat órától Horváth Tamás, hét órától pedig Deniz lép színpadra.  Nyolc órakor a Hooligans csap a húrok közé, és elhozza legismertebb dalait a hatvani közönségnek. Őket a Rockin RockCats, az El Loco és a Retrock Cartel követi.

Fotó: Albert Péter