A betegek gyógyulásához nagyon fontos a vér, hiszen a vér csak vérrel pótolható. Éppen ezért is fontos, hogy minél többen döntsenek úgy, véradónak állnak. Sok téves információ kering ezzel kapcsolatban az interneten, Sebők Krisztina, a Magyar Vöröskereszt területi vezetője a Hatvan TV Kommentár című műsorában igyekezett ezeket eloszlatni. Véradónak az az egészséges ember jelentkezhet, aki betöltötte 18. életévét, de nincs még 65 éves. Fontos, hogy legalább 50 kilogrammot el kell érnie a jelentkezőnek. Aki először vállalkozik véradásra, annak sem kell félnie, egy kivizsgáló orvos egyénileg is megvizsgálja, hogy alkalmas-e véradónak. A véradás napján napszaknak megfelelően kell táplálkozni és másfél liter folyadékot kell fogyasztani. – Először adatfelvételre kerül sor, ahol kérdőívet kap a donor, ezt ki kell tölteni, majd hemoglobinszintet mérnek. Első véradónál a vércsoport meghatározása is megtörténik. Ezt követően megy a kivizsgáló orvoshoz, aki eldönti, hogy alkalmas-e. A véradás 7 -8 percet vesz igénybe, mintegy 450 milliliter vért vesznek le. Fontos hangsúlyozni, hogy véradás után már senki ne végezzen nehéz fizikai munkát – tájékoztatott Sebők Krisztina.

Hozzátette, két véradás között 56 napnak kell eltelnie, a nők négyszer, a férfiak pedig ötször adhatnak egy évben vért. A szakember elmondta, fontos megkülönböztetni a véradást az irányított véradástól. – Irányított véradáskor egy konkrét betegnek ad a véradó vért, ilyenkor nagyon fontos, hogy csoportazonos vérűnek kell lennie az adónak és a donornak is – mondta Sebők Krisztina.

A szakemberek úgy látják, a véradási kedv nem csökkent, sok új véradót köszöntöttek az elmúlt időben is, a koronavírus-járvány nem vette el az emberek kedvét a segítéstől. Aki szeretne az Országos Vérellátó Szolgálat honlapján tud tájékozódni, amelyen a véradást megelőzően két héttel megjelennek az időpontok. Legközelebb szeptember 29-én az FC Hatvan Egyesületnél tartanak véradást, délután 3-5 óráig.