Nagy volt a sürgés-forgás a szombaton az Ötös iskolában, ugyanis negyedik alkalommal rendeztek az intézményben batyus bált. Az eseményre régi diákok és pedagógusok is szép számmal eljöttek, hogy együtt töltsenek egy estét az alma materben. Az idei bál nemcsak emiatt volt különleges esemény, hiszen az intézmény ezzel ünnepelte fennállásának negyvenedik évfordulóját is. A jubileumra nagyszabású műsorral készültek a diákok, valamint az iskola régi és jelenlegi kollégái. – Az előadás az intézmény négy évtizedét eleveníti fel, rengeteg tánccal, zenével és humorral idézzük meg az emlékeket és kedves élményeket – mondta Kutalik Márta igazgató.

A programon részt vett Hargitai Katalin is, aki az iskolában tizennyolc évig volt igazgató. – 1989. augusztus 1-én álltam ennek az intézménynek az élére, ez pedig a rendszerváltással is egybeesett. Nagy szabadságot éltünk át akkor, hiszen saját magunk készítettük el a pedagógiai programunkat és önállóan találhattuk ki azokat az irányelveket, amiket követtünk később évtizedekig. A legfontosabb vezérelvünk az volt, hogy a szeretet a tanítás egyik legfontosabb módja, emellett pedig a biztonság és a bizalom volt a fő mottónk – részletezte Hargitai Katalin.

Az idei bálra csaknem 350 vendég érkezett, a belépőkből befolyt összegekből pedig az iskola informatikai eszközeit fejlesztik.

Fotó: Bajzáth Gergő