Négy Európa-bajnoki címet szereztek Baján a hatvani thaiboxosok a WFC (World Fighters Corporation) világszervezet által megrendezett eseményen. Hatvani Ferenc, a Hatvani Thaibox Klub vezetője közösségi oldalán azt írta, a versenyzők erőn felül teljesítettek a megmérettetésen, így megérdemlik ezeket a címeket. 

Tüdős Enikő kadet free box -55 kg-osok között aratott győzelmet, testvére Tüdős Emese junior K1 -65 kg-os súlycsoportban a döntőben egy francia lányt legyőzve bizonyította, hogy nem csak hazánkban legjobb. A két sportoló a ringgyőzelemmel járó bajnoki övet is kiérdemelte. Horváth Julianna K1 light junior -55 kg-os kategóriában a döntőben változatos technikával győzte le kínai versenytársát, míg Mózes Martin K1 light -47 kg-os csoportban minden ellenfelén felülkerekedve érte el az edzők és a közönség elismerését.  

Hatvani Ferenc hangsúlyozta, hogy hihetetlen öröm mindannyiuk számára, hogy az elmúlt időszak rendkívül kemény felkészülése eredményekben megmutatkozott, majd bejegyzésében megköszönte a támogatást versenyzőinek, Laska Tamás helyettes edzőtársának, a klubtársaknak valamint a szülőknek is.

Kezdőkép: Hatvani Thaibox Klub (Facebook)