Hivatalos keretek között adták át szerdán azt a napelemes rendszert, amit nemrég telepítettek a Kutyaszív Állatmentő Alapítvány egyik főépületére az ASTRASUN cégcsoport jóvoltából. A kezdeményezést 2020 őszén a naperőművek fejlesztésével foglalkozó vállalkozás indította el a társadalmi felelősségvállalás jegyében „Energiát adunk az állatvédelembe!” címmel. Ennek keretében idén 1,5 millió Ft értékű napelemes rendszert telepítettek fel a kutyamenhely egyik főépületére.

A hivatalos átadón beszédet mondtak Hatvan és Jászfényszaru városvezetői, Rudas Aranka, az alapítvány elnöke, valamint dr. Keresztes Attila, az ASTRASUN igazgatója is. Az átadó egyedi színfoltjaként a köszöntők során egy-egy menhelyi kutyát is bemutattak a megszólalók, így került reflektorfénybe Pite, Buddy, Paloma, Piggy és Amy is. Az ünnepélyes átadóval az állatvédelem és a tiszta energiák használatának fontosságára, valamint a piaci szereplők felelősségvállalásának jelentőségére szeretnék felhívni a figyelmet a résztvevők.

– Elkötelezettek vagyunk abban, hogy ha egy vállalkozás sikeres, akkor annak kötelessége egy bizonyos összeget visszaforgatni a társadalom különböző rétegeibe. Minden sikeres vállalkozót arra biztatok, hogy keressen egy nemes ügyet, egy jótékony csoportot akiket támogatni kezd, mert nem azért vagyunk itt a világon, hogy csupán az anyagi javakat halmozzuk, bizony nagyon fontos az a szellemi érték is, amit magunk mögött hagyunk. Az állatvédelemben dolgozó emberek éjt nappallá téve áldozatosan és gyakran önkéntesen tevékenykednek, kitartásuk példaértékű és követendő. Örülök, hogy ezúttal is hozzájárulhattunk egy állatmenhely hatékonyabb működéséhez – közölte dr. Keresztes Attila, az ASTRASUN csoport igazgatója.

Az eseményen Horváth Richárd polgármester kiemelte: az állatvédők nagyon fontos társadalmi szerepet töltenek be a város életében, a Kutyaszív állatotthonban tevékenykedők munkája elismerésre és tiszteletre méltó. – Rudas Aranka és csapatának munkája nagyon fontos a város életében, hiszen ha ők nem lennének, akkor jóval több kutya kóborogna az utcákon, akár veszélyt is jelentve a lakosságra. Éppen ezért az alapítvány munkája valóban összetett, mert amellett, hogy hatékonyan reagálnak az állatvédelemi kérdésekben, egyfajta közérdeket is képviselnek – közölte a városvezető.

Az esemény annak ellenére, hogy hivatalos átadónak számított, mindvégig baráti hangulatban telt, hiszen a fő hangsúly az állatvédelmen, a fenntarthatóságon és az kutyák szeretetén volt.

Fotó: Vincze Szabó Béla