Az Ady Endre Könyvtárban mutatták be az idei Hatvani Kalendáriumot, amelynek a borítóján a tavalyi évben átadott, a két városrészt összekötő híd látható. Az idei kiadványban nagy szerepet kaptak a hatvani hősök, katonák, ejtőernyősök, szó van benne a Hatvani Polgári Kör színielőadásairól, de szerepel benne írás Meszlényi Zoltán édesanyjának sírjáról is.

A bemutatón Sinkovics Erika, a könyvtár igazgatója arról beszélt, hogy a Hatvani Kalendárium először 1999-ben jelent meg, ez pedig már a 18. kiadvány, így a könyv hivatalosan is nagykorúvá vált. Kiemelte, azon dolgoznak, hogy évről-évre egyre jobb és tartalmasabb kalendáriumot állítsanak össze. Szinyei András alpolgármester szerint értékteremtő munka zajlik a kiadvány összeállításakor.

Litya László szerkesztő kiemelte, mindig nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a fiatalabb korosztály is helyet kapjon a könyvben versekkel, rajzokkal, novellákkal. A Hatvani Kalendárium DVD melléklettel együtt 1800 forintért megvásárolható az Ady Endre Könyvtárban.