Javában zajlik a horgászszezon az A Beton-tónál, az új, bérelhető horgászállások is nagyon népszerűek. A horogra pedig nagyon szép halak akadnak, az elmúlt hetekben kilenc darab húsz kilósnál is nagyobb fogás született a vendégállások körül. Gál Dávid is járt már a tónál két évvel ezelőtt, akkor is jó tapasztalatokat szerzett. – Négy napot töltünk itt, legutóbb épp egy nyolc kilogrammos spanyol pikkelyes pontyot engedtünk vissza. Hatalmas lehetőségeket rejt ez a 120 hektáros tó, érdemes ide visszatérni – mondta a horgász, aki amióta az eszét tudja, űzi ezt a sportot.

Baranyi Béla, a bérelhető vendégállásokért felelős horgász elmondta: abszolút sikeres a szezon a tónál, eddig csaknem 250 látogató érkezett az új stégekre, és a fogások is igencsak kiemelkedőek. A szezon azonban javában tart és messze még a vége, hiszen a tó vízhőmérséklete viszonylag lassan hűlik le, így a horgászáshoz szükséges körülmények is sokáig adottak. – Jelenleg a tó felszíne 26-28 Celsius-fok körül van, 5-7 méteres mélységben ez 14 fokot jelent körülbelül. Lassan enged a víz hőmérséklete, tavaly még novemberben is fogtunk ki halakat, ami ritkaságnak számít. Az A Beton-tó emiatt is nevezhető a lehetőségek tárházának, mindamellett, hogy különleges és fajsúlyos halakat foghatunk ki itt – részletezte Baranyi Béla.

A horgász legutóbbi nagy fogása egyébként egy 20,50 kilós ponty volt, akit egy pár közös fotó után máris visszaengedett a tóba. Mint mondta: a horgászat számára a természettel való együttműködést jelenti, a halakkal történő kíméletes bánásmód pedig  követelmény.

Az A Beton-tóban egyébként rengeteg kapitális hal él, de a 20-30 kg fölötti pontyok száma is jelentős. Éppen ezért a tó Magyarország legjobb nagyhalas pályájának számít a horgászok körében. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Ali Hamidi, a világhírű sztárhorgász is járt már a hatvani tónál, de rajta kívül az ország több pontjáról érkeznek ide lelkes horgászok a szép fogás reményében.

Fotók: Baranyi Béla által küldött képek