Az ökumenikus eseményen a város református, katolikus, baptista és evangélikus egyházközségei és intézményei változatos programokon keresztül mutatták meg, milyen sokszínű a kereszténység. Az eseményre sok fiatal is kíváncsi volt. Horváth Richárd polgármester a következő gondolatokkal nyitotta meg a rendezvényt:

„Azt gondolom, hogy mindannyian együtt vagyunk azokkal, akiknek a társaságában jól érezzük magunkat, és akiket szeretünk. Erről szól egy ünnep és őszintén remélem, hogy erről szól az élet is. Köszönöm szépen önöknek, hogy itt vannak, és együtt ünnepelhetünk. Mindannyiuknak őszintén a legjobbakat kívánom, és jó egészséget!”    

A kézműves foglalkozások mellett megannyi program várta a kicsiket és a nagyokat is. Feszültség levezetésről már sokat hallhattunk, azonban a fesztivál egyik lelkigondozói sátrára a feszültség felvezetés feliratot írták. Tóth László segítő elmondta, mit jelent a szokatlan kifejezés. – Mi azt tartjuk, hogy a legjobb módja a feszültség oldásának, ha Istenhez visszük a mi gondjainkat, az élethelyzetünket. Úgy, hogy hozzá imádkozunk, hozzá fohászkodunk, tőle várjuk a segítséget, és nem a világtól és nem máshonnét. Ez igazából a feszültség felvezetésnek a lényege – részletezte.

Egy másik állomáson bibliai történeteket ismerhettek meg a gyerekek, képregény formájában – tudtuk meg Mozsár Csabánétól. – A bibliai történetek közül a Tékozló fiú példabeszédét választottuk, ezt lehet feldolgozni itt nálunk. Az egyik egy úgynevezett hajtogatós mese, a másik pedig egy képregény formájában jelenik meg. A másik, Az irgalmas szamaritánus története, amit szintén rajzok alapján mutatunk be, majd ezek alapján a gyerekek egy rejtvényt töltenek ki. Ha ezzel megvannak, akkor a másik asztalnál egy kézműves foglalkozás várja őket – mondta.  

Egy hatalmas erő, hogy felekezettől függetlenül, testvérként tekintünk egymásra – erre már Krizsán Zoltán, Hatvan Belváros Római Katolikus Egyházközségének plébánosa hívta fel a figyelmet, ünnepi beszédében:

„Azt kívánom mindegyikőnknek, hogy az imádságban megerősödve tudjunk tanulságot tenni a feltámadt Krisztusról, azon a helyen, ahová az Úristen minket állított.” 

Csak akkor lehet jó egy gyümölcs, ha a természetes erők hatnak rá, vagyis igazi napfényből és égből hulló esőből táplálkozik – hangsúlyozta Kocsik Mónika, a Hatvani Evangélikus Egyházközség lelkésze:

„Akkor tudunk igazán jó gyümölcsöket adni a világnak, akkor tudunk igazán hasznosan élni és egymásnak szolgálni vele, ha az igazi forrásból árad az a megtermékenyítő eső, a napfény és az a föld, ami nem más, mint Jézus Krisztus áradó szeretete.”   

Nemeshegyi-Horvát György, a Hatvani Baptista Gyülekezet lelkipásztora egy rövid imával áldotta meg a jelenlévőket:

 „Úr Jézus Krisztusunk, Szentlélek Úristen várjuk a te eljöveteledet, várjuk megtapasztalni azt, hogy milyen a lélek erejében járni. Várjuk tapasztalni azt, hogy itt vagy és hisszük azt, hogy te ma cselekedni fogsz, te ma meg fogsz érinteni embereket és a téged még nem ismerő embereknek kinyilatkoztatod magad.” 

A Keresztény Fesztivál témája a gyümölcstermés – mutatott rá Tatai István, a Hatvani Református Egyházközség lelkésze:

 „Ez egy könnyű és nagyon nehéz téma. Könnyű róla beszélni, de nagyon nehéz átélni ezt. Arról van szó, hogy mindannyiunkban egy vad fa van, és az folyamatosan rossz gyümölcsöket terem. Elég a tükörbe nézni, vagy visszagondolni, hogy mit csináltunk ma és mit tettünk. A szentlélek tud olyan fát plántálni a szívünkbe, ami jó gyümölcsöket terem. Igazi, értékes gyümölcsöket és ma ezekről fogunk hallani.” 

A Keresztény Fesztivál változatos programjai mellett Jézus Krisztust dicsérő zenéket is hallhatott közönség és a gyülekezetek kórusai is felléptek. Az esemény imával és áldással zárult.   

Fotó: Albert Péter