Óriási érdeklődés övezte a mai Szeretet Szombatot a Grassalkovich Művelődési Házban, már a program kezdete előtt sokan érkeztek, hogy kedvükre válogathassanak. Az ingyenes ruhabörzét a Hatvani Karitatív Összefogás szervezte, akik több mázsányi ruhaneművel várták a látogatókat. –  Ez volt az idei év utolsó ruhabörzéje, és öröm számunkra látni, milyen sokan éltek a lehetőséggel. A kínálatban a cipőktől és ágyneműktől kezdve a gyerekruhákig és meleg kabátokig minden megtalálható – mondta Smidné Vereb Julianna, az egyesület elnöke, aki egyúttal köszönetet mondott a tagoknak és a támogatóknak is.

A kezdeményezés mögött széleskörű összefogás állt: a tartós élelmiszereket az Észak-Magyarországi Sclerosis Multiplex Egyesület biztosította, a ruhák nagy részét pedig a Bosch Green Team csapata, valamint a Hatvani Bajza József Gimnázium diákjai ajánlották fel. Bakalár Bálint, a diákönkormányzat elnöke hangsúlyozta, hogy nagy örömmel fogadták Smidné Vereb Julianna felkérését, és szívesen csatlakoztak a kezdeményezéshez. – Közösségi felületeinken is hirdettük a gyűjtést, melynek eredményeként két-három mázsányi ruhát sikerült összeszedni. Ez az összefogás jól tükrözi iskolánk szellemiségét, hogy a Bajza valódi közösségként áll ki egy nemes ügy mellett – fogalmazott.

Sokan döntöttek úgy, hogy ellátogatnak az ingyenes börzére. Mikecs Tünde például felnőtt ruhákat nézegetett. – Magamnak válogattam a darabok között, korábban is jártam már ezen az eseményen, és mindig találtam valami kedvemre valót – mondta. Ezzel szemben Stuhár Jánosné Sándor Mária konkrét céllal érkezett. – Női ruhákat keresek, korábban is találtam már gyönyörű darabokat, amiket egyébként nem engedhetnék meg magamnak. Én is mindig hozok be ruhákat, amelyek már nem jók rám, hátha másnak megtetszenek, és hazaviszik” – tette hozzá.

A Hatvani Karitatív Összefogás évek óta számos programmal és adománygyűjtéssel támogatja a hatvani családokat. Legközelebb december 5-én találkozhatunk velük, amikor a Mikulás a Kossuth térre érkezik – ekkor meleg kakaóval és édességekkel várják a gyerekeket. Az adventi ételosztáson pedig pékárut, gyümölcsöt és szaloncukrot osztanak majd.

Fotó: Albert Péter