Kilencvenedik születésnapját ünnepelte Katona Illés. Ebből az alkalomból Horváth Richárd polgármester köszöntötte őt. A kerek évfordulót ülő szülinapos otthonában fogadta a városvezetőt, örömmel vette át az ajándékokat, és hosszasan mesélt életéről. Elmondta, hogy tősgyökeres hatvani, és azt is, hogy élete során mindösszesen három helyen dolgozott. – Sosem vándoroltam a munkahelyek között, szerettem egy helyben lenni. Az első állásomban tíz, a másodikban huszonöt évet töltöttem, utána kisiparosként dolgoztam nyugdíjig – mondta.

Katona Illésnek egy gyermeke és egy unokája született. Szabadidejét lányával tölti, emellett a volt műhelyében olvasgat. Mint mondta, feleségével régebben szőlőt műveltek, és piacokra jártak árulni. Véleménye szerint ez is segített benne, hogy már a kilencvenedik születésnapját ünnepelheti. – A hosszú élet titka, hogy nem szabad leállni, mindig csinálni kell valamit, hogy ne legyen ideje belegondolni az embernek, múlik az idő – fogalmazott.

A Jászfényszarui Vadásztársaság tagja volt, sokat vadászott, emellett a kisiparosi munka kötötte le, minden gépen dolgozott. Úgy fogalmazott, a kilencven év alatt annyi mindent csinált, hogy nem volt ideje megbetegedni.

Fotó: Albert Péter