A Sárkányköz több évtizede kihasználatlanul állt a város közepén. Most azonban végre funkciót kapott. A Közösségi Költségvetés során, a hatvaniak arról döntöttek, hogy szívesen használnák ezt a területet sportolásra és játékra. Éppen ezért az újhatvani Grund népszerűsége nyomán, itt is egy hasonló multifunkcionális sportpályát alakítottak ki.

Horváth Richárd a hivatalos átadón arról beszélt, hogy a hatvaniak közösen meghatározták azokat az értékeket, amik mentén halad előre a város. Erről is szól a közösségi költségvetés. Most egy újabb közösségi térrel bővült a település, ami ráadásul mozgásra, sportolásra ösztönöz.

A pálya 14 méter x 26 méter alapterületű, található rajta több kapu és kosárlabdapalánk is, mindezt pedig 6 méter magas labdafogó hálóval kerítették körbe. A teljes beruházás 30 millió forintba került, amiben a padok, kerékpártárolók és a terület rendezése is benne van.  A grund meghatározott nyitvatartással üzemel, így májustól szeptemberig 6 és 21 óra között, míg októbertől áprilisig 6 és 19 óra között lehet itt játszani.

A pályát a 2024-es Közösségi Költségvetés során szavazták meg a hatvaniak. Az akkori projektekből már több is elkészült, legutóbb a Kölyökaréna 2-t adták át a Népkertben, hamarosan pedig a mezítlábas ösvényt is kipróbálhatják a gyerekek. Az idei Közösségi Költségvetés szavazása pedig még jelenleg is zajlik, az összegyűjtött ötletekre április 27-ig lehet leadni a voksokat.

Fotó: Albert Péter