Idősek napi ünnepséget tartottak pénteken a Nagy Endre Rendezvényteremben, ahol Heves megye 21 nyugdíjas klubjának vezetői, képviselői és több település városvezetője is részt vett. A programon Horváth Richárd köszöntőt mondott melyben kiemelte: az idősek régen és ma is a család legmeghatározóbb szereplői voltak, a nagymamák és nagypapák felejthetetlen élményekkel gazdagítják unokáikat. – Tisztelet és megbecsülés jár minden nyugdíjas korú embernek, akik minden módon segítenek a családjuknak, ahogyan csak tudnak, és jelenlétükkel értékesebbé, felejthetetlenné teszik a családjuk életét – mondta Horváth Richárd, polgármester.

Ezután Sánta Gyula, a Naplemente Nyugdíjas Klub vezetője díszoklevéllel tüntette ki Maldrik Gábort, a Grassalkovich Antal Baptista Szakképző Iskola vezetőjét és Heisz Györgyöt, Gyöngyös város polgármesterét, akik egész évben kiemelkedően segítik a nyugdíjas klubok tevékenységét és mindennapi életét.  A hatvani nyugdíjas klub vezetője elmondta: ez a nap ismét a jókedvről, a közös élményekről és a találkozásokról szól. – A heves megyei tagok itt találkozhatnak és ápolhatják a kapcsolatot egymással. Szükség van ezekre a rendezvényekre, mindig nagyon jó élményekkel térnek haza a résztvevők – közölte Sánta Gyula, szervező.

A programon a Hatvani 5. Számú Általános Iskola és Hatvani Vörösmarty téri Óvoda növendékei  énekes, táncos műsorral kedveskedtek a megjelent közönségnek.

Ezután pedig következtek a nyugdíjas klubok kultúrműsorai is, akik szintén hagyományos népviseletbe öltözve népdalokat, táncokat, vidám jeleneteket adtak elő egymásnak. Az ünneplés egészen késő délutánig tartott, amikor is a Naplemente Nyugdíjas Klub is megtartotta a saját idősek napi találkozóját, melyhez szintén nagyon sokan csatlakoztak, hogy közösen mulassanak.

Fotó: Albert Péter