Közösen ünneplést tartott a Rákellenes liga hatvani szervezete a Nagy Endre Rendezvényteremben. Ajándékokkal is készültek erre a napra: kézzel gyártott mécsestartó és szappan is volt a meglepetések között. A tagok hosszú, eredményes és sikeres évet tudnak maguk mögött, nagyon sok programot szerveztek. – Egyre több támogatónk van, látják a sikereinket, hogy sokat teszünk a városért: PSA-szűrést szerveztünk, valamint kétszer is volt anyajegyszűrés. Segít az önkormányzat és a karitatív összefogás. Folyamatosan foglalkozunk a betegekkel. Sok kiránduláson vettünk részt, például a MOL-toronyban is. Igyekszünk mi is szebbé tenni a mindennapjainkat – összegezte Lazányi Jánosné, a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetének elnöke.
Nem csak hatvaniak vesznek részt a rendezvényeiken, a más településekről is rendszeresen csatlakoznak hozzájuk. A programon Lestyán Balázs alpolgármester arról beszélt, hogy a lelki egyensúlyra nagy szükség van az életünkben, emellett fontos, hogy törődjünk egymással és szeretettel forduljunk egymás felé. Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke pedig azt mondta: a hatvani alapszervezet rendkívül aktív, széleskörű programokkal készülnek és folyamatosan dolgoznak.
A karácsonyi programon énekes produkció és az Ötös iskola műsora is szórakoztatta a tagokat.
Fotó: Albert Péter















