A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya többször adott már hírt a különböző „trükkös” módszerrel elkövetett csalásokról, lopásokról. Úgy tűnik, a trükkök, módszerek időről-időre változnak, megújulnak, majd újra előkerülnek a korábbiak. Ezért nemrégiben egy újabb részletes tájékoztatót bocsátottak ki, melyben felhívják a lakosság figyelmét arra, hogyan kerülhetik el azt, hogy bűncselekmény áldozataivá váljanak.

Ezúttal a közelmúltban ismertté vált legújabb cselekmények kapcsán szeretnénk figyelmeztetni a veszélyre és felhívni a figyelmet a védekezésre.

Két olyan feljelentés érkezett idős sértettektől az elmúlt hónapban Heves megyében, akikhez gázóra csere, illetve gázóra ellenőrzés ürügyén jutottak be az elkövetők a lakásba, és csaltak ki 20.000.- Ft-ot az áldozatoktól.

Nincs kizárva, hogy nem fognak másoknál is próbálkozni, illetve más elkövetők, egyéb trükkel elérni, hogy beengedjék őket és a kiszemelt áldozatok a jelenlétükben elővegyék a pénztárcájukat, otthon tárolt pénzüket, felfedve ezzel a pénz tárolási helyét is.

Legyenek óvatosak és egészségesen bizalmatlanok!

Kérjük, fogadja meg tanácsainkat, hogy sem Önök, sem hozzátartozóik ne váljanak bűncselekmény áldozatává:

A kaput, a lakás ajtaját, az olyan nyílászárókat, amelyeken keresztül észrevétlenül be lehet jutni a lakásba, akkor is tartsák zárva, ha otthon tartózkodnak!

Javasoljuk, hogy amíg egyedül vannak otthon, addig ne engedjenek be idegeneket, bármilyen csábítóan jó üzletet kínálnak is, és pénzt ne adjanak át bármire hivatkozzanak is!

A leggyakrabban előfordult esetek:

 Az elkövető(k) hivatalnoknak adták ki magukat (rendőr, postás, stb). Elhitették, hogy hamis pénzben kapta a sértett a nyugdíját, ezért el kell vinni a pénzt megvizsgáltatni. Vagy rendőrnek kiadva magát az idős sértett unokája által okozott balesetre hivatkozva csalta ki a „kártérítést” az elkövető.

 Az elkövetők közüzemi szolgáltató képviselőjének, díjbeszedőjének (TIGÁZ, ÉMÁSZ), önkormányzat dolgozójának adták ki magukat, támogatást hoztak, a sértettnek túlfizetése volt, gázórát, villanyórát ellenőriztek, stb, majd következett a húszezres felváltása.

 Az elkövető(k) valamit megvételre ajánlottak, de a termék és annak ára nem volt arányban. Előfordult, hogy pár ezer forintos terméket a házi orvosra hivatkozva adtak el több százezer forintért!

 Az elkövetők segítséget kértek, csak egy pohár vizet, had menjen el a vécére, rosszullétet színleltek, majd a lakásba bejutva elterelték a sértett figyelmét és meglopták.

 Szolgáltatással házaltak, tüzifát árultak, vasat vásároltak stb. A sértett beengedte őket, elővette a jelenlétükben a pénzét, megmutatva ezzel, mennyi van belőle és hol tárolja.

 Az elkövetők többnyire szám-kijelzés nélkül telefonon felhívták a gyanútlan sértetteket azzal, hogy egy nyereményjátékban nyertek. A nyeremény felvételéhez a sértetteknek olyan utasításokat kellett végrehajtani, amivel idegen telefonokat töltöttek fel, vagy idegenek számlájára utaltak pénzt.

 „Unokázós csalások”, amikor az idős sértettek ijedtségét, aggódását kihasználva, az unokájuk „megmentésére” hivatkozva csaltak ki idegenek tőlük nagy összegben pénzt, ékszereket.

Kérjük, hogy a hasonló esetek elkerülésének érdekében fokozott fenntartással kezeljék a váratlanul jelentkező idegeneket, a jelzett tartalmú telefonhívásokat! A csalást elkövetni szándékozó személyek utasításait ne hajtsák végre! Hívják fel a központi számot, ellenőrizzék le a hívás/üzenet valóság tartalmát annál a szervezetnél, amelyre hivatkozik az ismeretlen telefonáló, vagy a váratlanul jelentkező idegen!

Idősebb hozzátartozóink részére nagyon fontos tudatosítani és napra készen tartani a biztonságukkal kapcsolatos legalapvetőbb magatartási szabályokat:

Ne  tartsanak otthon nagy mennyiségű készpénzt, értékeikkel ne hivalkodjanak!

Otthon tartózkodás esetén is tartsák zárva a lakásajtót és kaput!

Ne engedjenek be idegeneket a házukba, udvarukba, bármilyen hivatalos ügyre hivatkoznak, bármilyen jó üzletet kínálnak is, vagy segítséget kérnek!

Postaládára, az ajtón a névtáblára elég csak vezetéknevet írni, ne lehessen következtetni az ott lakó nemére, családi állapotára, vagy a keresztnév ismeretében ismeretségre hivatkozni.

Ha díjbeszedő, egyéb „hivatalos emberek”, vagy idegenek érkeznek, kérjenek tőlük igazolványt, hívják át a szomszédot, ismerőst, vagy hívják fel rokonaikat, gyermekeiket, kérjenek segítséget a rendőrségtől  (112)!

Jótékonysági célra gyűjtögetőktől kérjenek csekket, ne adjanak készpénzt, ne engedjék be őket a lakásba, és főleg ne  vegyék elő jelenlétükben a pénztárcájukat, vagy az otthon tárolt pénzt!

Fontos tudni: az a pénz, amit a postás kézbesít, a nyugdíj, vagy amit a pénzintézetek folyósítanak, tárolnak, az nem lehet hamis, nem kell utólag ellenőrizni, mert az már ellenőrzött!

A rendőr nem vesz át/ nem is vehet át pénzt a sértettektől, vagy a büntetőeljárás más részvevőjétől sem kártérítésre, sem egyéb célból.

Érdemes:

Saját „biztonsági hálót” kiépíteni a közelben lakó, élő, könnyen elérhető, megbízható személyekből (rokon, szomszéd, polgárőr), akiktől azonnal segítséget kérhet, akár telefonon is.

Telefonszámuk legyen mindig a telefon közelében! Ha mégis üzletet köt a váratlanul érkező idegennel, ne legyen egyedül!

Kéretlenül, váratlanul érkező idegenek megjelenésekor hívja a Rendőrséget (112) az ingyenesen hívható számon! A rendőrök igazoltathatják és ellenőrizhetik őket. Miután a kilétük ismertté válik, nagyobb az esélye, hogy az általuk kitervelt cselekmény továbbra is terv marad.

Végül, de nem utolsó sorban, a további bűncselekmények megelőzése érdekében  lehetőség szerint alaposan figyeljék meg a hívatlanul érkező idegeneket, ha mód van rá írják fel gépkocsijuk rendszámát, esetleg színét, típusát,  érkezésük, távozásuk irányát és erről tájékoztassák a Rendőrséget!

Forrás: Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztály közleménye

Kezdőkép: google.com