Nyár végén kezdődött az átalakítás a Hatvan TV stúdiójában. Egy modern, a mai trendet követő híradós és magazinos háttér létrehozása volt a cél, úgy hogy a greenbox technológia is továbbra is rendelkezésre álljon. Az átépítést követően, kedden már egy új, LED-fényekkel díszített stúdiót adtak át. Horváth Richárd polgármester a stúdió átadóján hangsúlyozta: a Hatvan TV a hatvaniak mindennapjait mutatja be, azokat a lényeges mozzanatokat, amik az életüket színesítik. Éppen ezért, ez a mostani beruházás a hatvaniaknak is szól, hiszen így egy megújult környezetben mutatkozhatnak be a tévénézők előtt. Bagyinszki Gyula, a Média- Hatvan Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője elmondta: a stúdió átalakításában sokan segítettek. – Ez egy igazi csapatmunka volt. A kivitelezésben hatvani vállalkozók vettek részt, a terveket Vida Gabriella belsőépítész készítette el. Emellett a média dolgozói is minden kreativitásukat beleadták a munkába – mondta. Az ügyvezető azt is hozzátette: a Hatvan TV fejlesztése több lépcsőben valósul meg. – Az első ütemben egy látványos stúdiót alakítottunk ki. A második fejlesztés a technikai rész volt, ami ahhoz kellett, hogy a munkatársak egy inspiráló környezetben, hatékonyabban és még sikeresebben tudják végezni a munkájukat. A harmadik fejlesztés pedig a főcímek és a képújság megújítása lesz, illetve az adás minőségét is szeretnénk javítani – fűzte hozzá.
A stúdiót úgy alakították ki, hogy megfeleljen a mai híradós követelményeknek. Jagodics Milán, a televízió főszerkesztője rámutatott: az új hátterek kialakításánál a modern szakmai irányelveket tartották szem előtt. – Most már az országos és a nemzetközi csatornáknál is az élő, épített háttereket használják, ezért mi is egy épített stúdiódíszletben gondolkodtunk, amikor elkezdtük megtervezni a stúdió átalakítását. Elmondható erről a koncepcióról, hogy több lépésben valósul meg, most az úgynevezett magazinos stúdióhelyszín készült el. Ez rendkívül dinamikusan változtatható, a műsorok arculatához tudjuk igazítani a hátteret, a LED-világításnak és az egyéb kiegészítőknek köszönhetően – fejtette ki a főszerkesztő.
Az új magazinos stúdióháttérben készült első adást a mai híradó után következő Rendelő című műsorban tekinthetik meg. Szerdán pedig a Kommentár című műsor is már az új díszletből jelentkezik.