Gyerekkoromtól tudtam, hogy óvónő leszek, ez sosem volt kérdés – kezdte gondolatait Simon Attiláné, a Hatvani Napsugár Óvoda korábbi vezetője. Korábbi, hiszen negyven év után most nyugdíjba ment. Az eltelt évek alatt a pedagógus-előmeneteli rendszerben kiemelkedőt nyújtott, két szakvizsgája is van, emellett a vezetői mesterprogram megírása és védése is fontos mérföldkő volt szakmájában. Johann Wolfgang von Goethe gondolataival azonosulva azt vallja: „A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.”

Pályájának alakulása nem vett kanyarokat, már az általános iskolai pályaválasztásnál konkrét tervet fogalmazott meg: óvónő lesz. – Nem tudnám megmondani, honnan jött a késztetés, édesanyám boltvezető, édesapám pedig ács volt. Egyke gyermekként testvérekre sem kellett vigyáznom, és a rokonságban sem választotta senki ezt az irányt. Valahogy kimunkálódott bennem, és már középiskolába is óvónői szakközépiskolába jártam Egerbe. Emlékszem, hogy mennyire izgultam felvételinél, nehéz volt bekerülni, ezért folyamatosan gyakoroltam az éneklést, szavalást, hogy minél jobb legyek. Szerencsére sikerült, és itt nem is álltam meg, rögtön mentem tovább főiskolára – részletezte. A Szarvason, felsőoktatásban töltött évek pedig különösen kedvesek számára, hiszen olyan csoporttársak közé került, akikkel mai napig tartja a kapcsolatot. – Az összetartásunkhoz az is kellett, hogy olyan tanárunk volt, akire mindig számíthattunk. Dankó Ervinné Irma néni egy igazi jelenség volt. A szakma iránti elkötelezettsége kiemelkedő volt, egyfajta pótanyaként volt jelen az életünkben. És igen, itt mutatkozik meg igazán egy pedagógus ereje. Annyira szeretett minket, és mi őt viszont, hogy egy életre megpecsételte a sorsunkat. Tudtuk mi a mérce, és aszerint folytattuk a pályánkat – fogalmazott.

Nemcsak a főiskola miatt kedves emlék Simon Attiláné számára a Szarvason töltött idő. Itt ismerkedett meg férjével, Attilával. Együtt költöztek vissza a környékre, Csányon éltek. Született két fiúk, Szabolcs, aki Chicagóban él feleségével és pénzügyi elemzőként dolgozik, illetve Mátyás, aki az ELTE-n sportrekreáció szakon végzett, az FC Hatvanban focizik, és már most a családi gazdaságban dolgozik. – Férjemmel létrehoztuk a családi gazdaságot, ami számára adott volt, hiszen mindene a mezőgazdaság. Nagyon büszke vagyok a fiaimra, hogy ők is magukénak érzik ezt az örökséget, Szabolcs távolról, Matyi pedig helyben segít, tervben van, hogy átveszi a gazdaságot – közölte.

Simon Attiláné egy évet dolgozott Petőfibányán, később Hatvanban keresett állást. Nem véletlenül forrt össze a neve a Hatvani Napsugár Óvodával, hiszen 1982-ben helyezkedett el ott, Hatvani Ferencné Ági vette fel a fiatal óvónőt. – Itt ismét olyan embertől kaptam útmutatást, aki az egész óvodai nevelést alakította. Kis Éva volt a mentorom, mindig számíthattam rá, minden nap megmutattam neki, hogy mi volt az aznapi munkám, ő pedig segített, miben fejlődhetek. Így szép lassan belém ivódott a szakma veleje. Nagyon büszke vagyok rá, hogy együtt dolgozhattam vele, hiszen szakmai gyermekirodalmi könyveivel az egész óvónői szakmát segítette – mondta. Az itt töltött évek alatt elvégezte az óvodai gyógytestnevelő szakot, a BME-n közoktatási vezetői szakvizsgát tett, emellett az óvodavezető mesterpedagógus végzettséget is magáénak tudhatja már. Volt tagóvoda-vezető, majd 2011-től egészen nyugdíjba vonulásáig ő vezette az intézményt. – Amíg óvodavezető voltam, rengeteg eredményt tudtunk felmutatni. A napsugár oviban lett először műfüves focipálya, emellett Zöld Óvoda és tehetségpont is lettünk, és volt, hogy a legvirágosabb intézmény címet is elnyertük. A technika is fejlődött, digitális eszközökkel is fejleszthetjük már a gyerekeket, valamint napelemeket kapott az intézmény. Ahhoz hogy mindez megvalósulhasson elengedhetetlen volt, hogy jó kollégáim legyenek. Olyan szerető közösségben dolgozhattam, akikkel könnyű volt a haladás – részletezte.

Simon Attiláné véleménye szerint, a nevelés sokat változott a pályán töltött negyven éve alatt. – Szerencsére mai napig büszkeséggel végzik a kollégák a feladataikat, pedig nemcsak ebben, a gyermekek habitusában is sok változás történt. Bízom benne, hogy felvirágzik még ez a szakma, és egyre többen választják ezt az utat. Számomra csodálatos idők voltak, szeretném, ha más is így élné meg – fejtette ki. – Közhelyesnek hangozhat, de tényleg a szeretet a kulcs, ha szereteted a gyerekeket, akkor ők megnyílnak neked, és bizalmukba fogadnak. Ugyanez igaz a szülőkre. Álláspontom szerint, nem lehet eleget mondani a gyerekeknek, hogy szeretik őket. Egy szülő lehet elfogult, ezzel semmi gond nincs, a lényeg, hogy a kicsik érezzék, biztonságban vannak, és bármiben számíthatnak ránk. Emellett egy óvónőnél a tolerancia az egyik legfontosabb tulajdonság. Nyitottnak kell lenni a változásra, mindenkit elfogadni olyannak amilyen – vélekedett. Hozzátette, sokszor a felnőttek tanulhatnának az óvodásoktól, akik bátrak és nyitottak, szavalnak, énekelnek nagyközönség előtt, mindent magukba szívnak, és olyat is észrevesznek, amit más nem.

Simon Attiláné tervei között szerepel, hogy továbbra is segíti családját a vállalkozásukban, és egy kicsit érleli magában az elmúlt negyven évet, hagyja leülepedni. További célokat egyelőre nem tűzött ki maga elé, amit az élet hoz, ahhoz alkalmazkodik majd, ám mint mondta, attól nem fél, hogy unatkozni fog.