Az ötkarikás játékokhoz kapcsolódóan rendhagyó tanítási napot tartottak a Lesznai Anna Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben. A délelőttnek az volt a célja, hogy rávilágítson, egészségi állapottól függetlenül, bárki sportolhat. – A napot a paraolimpia köré építettük és olyan feladatok vártak a gyerekekre, ami a fogyatékkal élők számára is megoldható, ezzel biztatva őket a sportolásra – mondta el Ványi Lászlóné, az intézmény vezetője.
Az állomásokon a diákok kipróbálták a vak pingpongot, festhettek és kisfilmeket is néztek, amiből információkat kaptak olimpikonokról, amihez egy totó is társult. Az idei olimpia üzenete az élhető világ fenntartása volt, ehhez kacsolódva a gyerekek virágot is ültettek.
A rendezvényhez kötődően egy rajzpályázatot is hirdettek, amelynek témája az olimpiai ötkarika volt. A kiírásban szerepelt, hogy sem festeni, sem színezni nem lehetett, viszont bármilyen más technikát használhattak a diákok. A felhívásra több hatvani általános iskolából, valamint Herédről és Csányról is érkeztek pályaművek, amelyeket az iskola folyosóján kiállítottak, a legjobbnak értékelt alkotásokat pedig jutalmazták.