Az elmúlt héten a Corelli-60 Zenéért és Gyermekekért Közhasznú Alapítvány operakurzust rendezett a városban. A tanfolyamra Kínából érkeztek énekesek, hogy mesterek segítségével fejlesszék a tudásukat. Az előadók a kurzus végen zárókoncertet tartottak az Újhatvani Római Katolikus Templomban. A hangversenyen népszerű áriákat adott elő a csoport, amiket a kurzus folyamán többször is gyakoroltak. Az eseményen a komolyzenei pályájuk elején álló tanulók, híres operett előadásokkal is szórakoztatták az érdeklődőket.

– Nagy büszkeség a számunkra, hogy létrejöhetett a koncert, nagyon tehetséges embereket hallhat a közönség. Tizenhárom énekes érkezett a városba Kínából. Két nagyon elismert professzor is jelen van és egy olasz karmester is segíti az énekeseket – részletezte Szelei Orsolya, a Corelli – 60 Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Az énekesek a műsor végén a Tavaszi szél vizet áraszt című magyar népdallal kedveskedtek a közönségnek. A koncert után Szelei Orsolya és Horváth Richárd polgármester közösen adták át a kurzus befejezését tanúsító oklevelet az énekeseknek. A Corelli alapítvány célja a komolyzene népszerűsítése, terjesztése és a tehetséges diákok támogatása.

Fotó: Bajzáth Gergő