Már 16. alkalommal rendezte meg a Napsugár Óvoda a Városi Mesemondó Versenyt. A város minden óvodája 2-2 gyermeket indított, akik magyar népmesékkel indultak.
– A gyakorlási szakaszban a gyerekek memóriájára, valamint a szülők és a pedagógusok türelmére építünk, hiszen életkori sajátosságaikból adódóan az óvodások önállóan nem tudnak még tanulni – mondta Simon Attiláné, a Napsugár Óvoda vezetője.
Hozzátette: a kicsik nagyon élvezik a varázslatos világ rejtelmeit, ezért minden versenyző lelkesen mesélt a közönségnek. Volt, aki a békáról, a kiskakasról mondott aranyos történeteket, de akadt olyan is, aki a tökéletes leves receptjéről árult el titkokat.
A zsűrinek igazán nehéz dolga volt, hiszen a kis mesemondók nagyon tehetségesnek bizonyultak, ezért több szempont alapján értékelték a produkciókat.
– Az előadás közben figyeltük, mennyire pontos a szöveg, hogyan tudják beleélni magukat a történetbe, és hogy milyen a szemkontaktusuk a nézőkkel – fogalmazott Fekete Gábor, a zsűri elnöke.
A versenyzők közül végül Szőczei László Máté és Kocsis Emma bizonyultak a legjobbnak.
A fiatalok elárulták, nagyon sokat készültek a megmérettetés előtt, de a fellépés közben mégis izgultak.
A két nyertes a megyei mesemondó versenyen képviseli majd Hatvant.