A Magyar Madártani Egyesület 1979-ben indította el az Év madara akciót, melynek célja természetvédelmi problémákkal érintett fajok, madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. Ezt követően indult el hasonló céllal, évenként váltakozva az Év hüllője, Év kétéltűje program 2012-ben, majd az Év lepkéje 2023-ban – idézi fel az egyesület az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
Az MME tájékoztatása szerint a tavaly nyári internetes lakossági szavazáson a legtöbb voksot a barkóscinege kapta, így 2023-ban ez a faj lett az év madara. A barkóscinege eurázsiai elterjedésű madár, Európa a faj elterjedési területének csak 15 százalékát teszi ki. Világállománya 1,5-3 millió pár, a magyarországi állomány 5400-6300 pár közé becsülhető. Védett, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.

Az év kétéltűjét, illetve hüllőjét nem lakossági szavazás, hanem az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya választja meg 2012 óta. A Magyarország középhegységeinek hűvös, csapadékos mikroklímájú élőhelyeinek kisebb tavaiban, tócsáiban szigetszerűen előforduló alpesi gőte az egyik legritkább, kevésbé közismert magyarországi kétéltű, szórványos előfordulásának köszönhetően kevesen találkoznak vele. Védett, természetvédelmi értéke 100 ezer forint. Az alpesi gőtét Magyarországon legfőképpen a klímaváltozás és a vele járó csapadékhiány, valamint az erdők letermelése veszélyezteti, de az elhibázott haltelepítés és a vizek szennyezése is – figyelmeztet az MME.

Az idén indult Év lepkéje akció első lakossági szavazását 2022-ben Magyarország egyik legikonikusabb nappali lepkéje, a fecskefarkú pillangó nyerte a három jelölt közül. A fecskefarkú pillangó világszerte elterjedt faj, csaknem az egész északi féltekét benépesíti. A magyar tájakon országszerte előfordul, bár a hegy- és dombvidékeken gyakoribb. Három nemzedéke áprilistól – melegebb években már márciustól – repül egészen szeptemberig. Védett, természetvédelmi értéke 10 ezer forint és a Vörös Könyvben szereplő faj – közölte az MME.

Kezdőkép: Barkóscinege hím (fotó: Orbán Zoltán)

Forrás: MTI