A Bajcsy-Zsilinszky úti rendelő főépületét 1986-ban építették, azóta még nem esett át nagyobb felújításon, azonban az önkormányzat már 2019-ben megkezdte az épület rendbetételét, korszerűsítették a fűtést, felújították az ereszcsatornát és a mosdókat, valamint a belső falakat is kifestették. Most folytatják a megkezdett munkát. A tervek szerint a rendelő új tetőt kap, azbesztmentesítik és leszigetelik, felújítják a villamoshálózatot és több eszközt is beszereznek. Így mind a rendelők, mind pedig a várótermi részek bútorzatát megújítják, szekrényeket, várótermi padokat, vizsgáló- és íróasztalokat is vásárolnak. Azért, hogy a nagy értékű beruházás alatt is folyamatos legyen a betegek ellátása, átmenetileg a megújult Dali épületébe költözik át a rendelés. Így az öt felnőtt háziorvosi és kettő felnőtt fogorvosi körzet betegeit is oda várják. – Óriási öröm számunkra, hogy az újhatvani rendelők is megújulnak, végre méltó körülmények között fogadhatják a betegeket az ott dolgozók. Az élet azonban mindig hoz valami újat, amihez alkalmazkodnunk kell. Az orvosokra az oltások miatt most emberfeletti munka vár. Éppen ezért fontos, hogy olyan helyre költözhessenek a beruházás megvalósítása alatt, ahol megfelelően tudják ellátni a feladataikat. Így az a döntés született, hogy mintegy 4-5 hónapig a Dali épületében rendelnek majd – fejtette ki Horváth Richárd polgármester.

Az újhatvani rendelő funkcionális elrendezése a felújítással csak kis mértékben változik azzal, hogy a bejáratnál akadálymentes mosdót alakítanak ki. A beruházás során az orvosok és asszisztenciájuk munkakörülményeinek javítására is nagy hangsúlyt fektetnek, így két nagy értékű eszközzel teszik komfortosabbá a rendeléseket: az egyik a fogorvosi szakellátáshoz kapcsolódóan a 20 éves, sokszor javításra szoruló kezelőegység helyett egy új beszerzése. A másik pedig egy autocave fertőtlenítő, sterilizáló eszköz, melyet a szolgáltatók közösen használnak majd a magasabb szintű higiénia érdekében. Ezeken kívül légtisztítókkal kívánják megakadályoznia a kórokozók könnyebb elterjedését. A beruházás idejére kérik a hatvaniak türelmét és megértését. A tervek szerint év elejére befejeződhet a felújítás.

A projekt a TOP-4.1.1-16-HE1-2019-00003 azonosító számú pályázat keretében, a Széchenyi 2020 program támogatásával valósul meg.