A Kocsis Albert Zeneiskola felújítása óta eltelt az első tanév, sor kerülhetett tehát az első tanévzáró ünnepségre, amely az intézmény udvarán került megrendezésre. A műsorban a zeneiskola növendékei közül Szabó Kinga, Puporka Krisztofer és a fuvolazenekar tagjai szerepeltek. Kelemen Attila intézményvezető beszédében hangsúlyozta, hogy a diák-szülő-pedagógus háromszög kulcsszerepet játszik az oktatásban. Kiemelte, hogy a jó kapcsolat és az együttműködés e három szereplő között az oktatás alappillére. Háláját fejezte ki a támogatásért, és reményét a további sikeres együttműködés iránt.

A 2023/24-es tanév során, zenei versenyeken dobogós helyezést elért 35 növendék igazgatói dicséretben és könyvjutalomban részesült. Felkészítő tanáraik: Buda Adrienn, Butykáné Bágyi Judit, Dávid Eszter, Horváth Mária, Kiss Zoltán, Majoros László, Mezei Rita, Ombódi Diána, Simon József, Szabó Krisztina, Szabóné Csonka Fruzsina, Vojnity-Hajduk Renáta

Az ünnepséget követően mindenki átvehette évvégi bizonyítványát a főtárgy tanároktól, mely egy sikerekben gazdag tanév méltó lezárása volt.

szöveg: Albertné Juhász Tünde

fotó: Albert Péter