Futballpályán töltötte fiatalkorát, játékosként és játékvezetőként is részese volt a mérkőzéseknek, célját pedig, hogy sportesemények tudósítója legyen, igen korán megvalósította. Pető Péter példája jól reprezentálja, a gyermekkori álmok valóra válhatnak. Jelenleg a 24.hu főszerkesztőjeként dolgozik, ideje nagy részét a fővárosban tölti. Hatvan ma is nagyon fontos számára, sőt, sok barátja származik innen, akikkel mai napig tartja a kapcsolatot. – Nem szakadtam el a szülővárostól, dehogy. A család, a barátok, vagy éppen a Sixtyben töltött idők emléke amúgy is ideköt, de országos sajtó nálunk csak Budapesten létezik, így odaköltöztem. Amint időm engedi, mindig hazalátogatok. Öcsém sem itt lakik már, de szüleim hatvaniak, sokan ismerik őket, édesanyám a Hatvani Brunszvik Teréz Óvoda vezetője – részletezte.

Az írás és a futball dominanciája jellemzi életét. A Kossuth iskola diákjaként már volt benne egy kettősség. Egyrészről szerette játszani a focit. Az FC Hatvan vagy a Kalmár Műszaki játékosaként jól érezte magát a pályán. – Hűséges típus vagyok, így csak ebben a két csapatban játszottam. Mai napig szívesen emlékszem vissza arra a korszakra. A foci amúgy igen jó szervezőerő, az akkori csapattársaim közül sokan mai is részei az életemnek, gyakran összefutunk. Egyszerűen jó alapot ad minden szempontból az, ha az ember sportolva, csapatban tölti a szabadidejét – fogalmazott. Másrészről minél többet volt pályán, annál inkább érteni akarta a játékot működtető szabályt. Elemző, kutató énje már akkor megmutatkozott, ez mai napig fixen segíti őt a munkájában. – Nagyon vágytam rá, hogy minél jobban belelássak a sport mögött húzódó szabályokba. Édesapám ekkor észrevett egy hirdetést az újságban, hogy játékvezetői tanfolyam indul. Egyáltalán nem volt vele más célom, csak a szabályok alapos megismerése, ám mégis ott ragadtam. Rabja lettem, NBII-es meccseket vezettem – mondta.

Aki ismeri a futballt, tudja, ha pattanásig feszülnek az idegek, van, hogy a játékvezetőt szidva levezethető a feszültség. Habár ez nem axióma, mégis tapasztalható. – Konkrétan így szocializálódtam, elviseltem, hogy hétvégenként mindenki káromkodva üvöltözött velem, szidtak, ahogy bírtak. Egy idő után ezt megszokja az ember, talán hideggé teszi. Minden bizonnyal ezért nem érintenek meg az újságírás vagy politikai elemzői munkám során ért kritikák sem. Már nincs súlya azoknak a mondatoknak, amiket hallok, mert ha mindet elfogadnám, ép ésszel nem bírnám elviselni. Meg kell tanulni, hogy ki az, aki valóban véleményt mond, és ki az, aki csak a feszültségét vezeti le – vélekedett. – Azt is itt tanultam meg, hogy fogadjam el, ha hibázom. Elképzelhetetlen, hogy a teljes játékidő alatt mindent tökéletesen lássak, előfordult, hogy rontottam, és miattam alakult másképp az eredmény. Ebben a helyzetben nem volt ismétlés, nem voltak érvek, ellenérvek, állandó, feszült döntési helyzetbe voltam préselve. Ez egy szocializációs sokk volt nekem. Ám mégis ez segít az újságírásban is, a napilap és a hírszájt is egy gyorsműfaj, állandóan döntéseket kell hozni. Úgy vélem, belőlem kiirtották a tépelődőszakaszt – fűzte hozzá.

Ilyen szituációban két irányba lehet továbbhaladni, vagy elengedi az ember a hasonló helyzeteket, és nyugalmat keres magának, vagy építkezik belőle, és további kihívásokat kutat. Pető Péternek mivel konkrét elképzelései voltak az irányról, így nem kívánta a pihenést. Máshová helyezte a fókuszt, az egyetem végén már a Népszabadság gyakornoka lett. – Mindösszesen 24 évesen kerültem oda, sportújságíróként kezdtem, nagyon jól éreztem magam, rengeteget lehetett tanulni, teljes mértékben ott képzeltem el a jövőmet. Hét év múlva főszerkesztő-helyettes lettem, így szabadidőm nem igazán volt, mégis ezt egy olyan munkahelyként jegyzem, amely meghatározta az életem, nagy szerelem volt számomra. Nehéz elmondani, mit éreztem, amikor véget ért az újság, ráadásul én szerkesztettem az utolsó lapszámot – fejtette ki.

Ezt követően került a 24.hu-hoz, ahol hamar főszerkesztő lett. – 62 újságíró dolgozik a szerkesztőségben plusz egy háttércsapat, akik segítik a munkánkat. Naponta 150 címet adunk. Fegyelmezett vagyok a munkámban, fókuszáltan dolgozom. Szeretem, amit csinálok, habár teljesen más, mint a Népszabadságnál töltött idő – közölte. – Hamarosan jön a választás, a hírszájtok olimpiája. Mi is igyekszünk minél hamarabb elkészíteni a cikkeket, és még nagyobb olvasótábort szerezni. Azt hiszem, ez egy reális cél, mindenképpen egy felívelő projektnek látom a 24.hu-t – tette hozzá.

Pető Péter sosem unatkozik, számos podcastben szerepel, véleményformáló szerepe pedig elvitathatatlan a politikai életben. Mivel az írás igen erős fókuszpont az életében, szinte elkerülhetetlen volt, hogy ne csak cikkekben formálja meg gondolatit. Több könyvet is írt, első kötete természetesen játékvezetői múltját taglalta. – Mai napig Hatvanban tudok legjobban írni, anyukámék teraszán ülve. Elengedem magam, és jönnek a gondolatok. Így született meg a Leshatár is, ami azt a különleges játékvezetői közeget mutatja be, amelybe 15 éves fejjel belekerültem. Sok irodalom született focis témában, azonban ebből az aspektusból kevesen világították meg a témát. Talán ennek is köszönhető, hogy Margó-díjra is jelölték ezt az írásom – fogalmazott. – A legjobb kritikai fogadtatása talán a #halálka című regényemnek volt, újságírói szempontból pedig a Lesgólt tudom leginkább elfogadni – mondta.

Tervei között jelenleg a 24.hu további fejlesztése áll, mint fogalmazott nem tervez most könyvet írni, habár, mivel az ünnepekkor Hatvanba látogat, a családi ház teraszán ülve talán az ihlet is hamarabb rátalál.

Fotó: Marjai János / 24.hu