Sebesen pattogtatták a kosárlabdákat a Kodály tornatermében a Hatvan KK utánpótlás csapatának játékosai, szerda délután rendezték meg ugyanis az I. Hatvani Kosár Kupát. Az eseményre a város több általános iskolájából érkeztek diákok, a tanulók nagypályán mérhették össze tudásukat egymással. Az esemény egy rövid eligazítással kezdődött, majd a csapatok profi játékvezető kíséretében elkezdték a meccseket. A diákok nagy örömmel vetették bele magukat a küzdelembe, a játékvezető utasításai alapján még magabiztosabb tudást szereztek a sport szabályairól.

– A kosárlabda története Hatvanban az 1950-es évekre nyúlik vissza, ekkor a város férfi és női csapata is NBII-ben szerepelt. Az elmúlt évben is nagyon sokan jelentkeztek, hogy szeretnének kosarazni, illetve nagy népszerűségnek örvend a városi streetball pálya is. Az utánpótlásnevelésben is vannak már szép eredmények, a város több általános iskolájából járnak edzésekre, egy pár tanuló kiemelkedően tehetségesnek is bizonyul – közölte Cserkuti Szabolcs, a Hatvan KK edzője.

Varga György, a Heves Megyei Kosárlabda Szövetség Utánpótlás Bizottságának vezetője elmondta: a kosárlabdasport összetett szabályrendszer szerint működik, de ha a diákok egyszer megértik, akkor utána önállóan is tudnak játszani és számtalan előnyre, jó képességre tehetnek szert a sport által. – Fontos a gyorsaság, a rugalmasság és ügyesen kell dobni ahhoz, hogy a palánkba jusson a labda. Ebben a sportban is van támadás, védekezés, nagyon sok taktikai megmozdulás, mindezek összetetten fejlesztik a játékosokat. A kosárlabdasport egyébként végig kísérheti a sportoló egész életét, a felsőoktatási intézményekben és a munkahelyeken is vannak klubok, ahol aktív közösségek működnek sikeresen – fogalmazott Varga György, a Heves Megyei Kosárlabda Szövetség Utánpótlás Bizottságának vezetője.

A szakember hozzátette: nagyon örül annak, hogy Hatvanban aktív az utánpótlás nevelés, ugyanis jelenleg a megyében Eger központú ez az irányultság, nagyon örülne, ha a jövőben egyre többet hallana a hatvani kosarasokról.

Az I. Hatvani Kosárlabda Kupa célja is az volt, hogy a játékosoknak sikerélményük legyen és a későbbiekben még bátrabban tudjanak játszani nagypályás körülmények között is. A kupa végén minden diák energiaszelettel, gyümölcslével és egészséges nassolni valóval térhetett haza, a győztes csapat játékosai pedig meghívást kaptak egy egri mérkőzésre, ahol majd a megyei utánpótlás csapattal mérhetik össze a tudásukat.