Hat hetes felkészülés végéhez ért az FC Hatvan. Az elmúlt hat hétben a játékosok és a stáb rendkívül keményen dolgozott az edzéseken és az felkészülési mérkőzéseken, hogy elérjék a célokat. Zoran Spisljak, az FC Hatvan vezetőedzője elmondta, hogy a cél nem változott: az FC Hatvan az NB III-ban szeretne maradni. – A stabil bennmaradás a legfontosabb, azonban szeretnénk a tabellán is magasabb szintre kerülni. Évről-évre egyre több energiát és munkát teszünk a fejlődésbe, valamint próbálunk olyan játékosokat is leigazolni, akik tudnak nekünk abban segíteni, hogy jobban teljesítsünk – részletezte. A vezetőedző arról is beszélt, hogy az átigazolások még nem fejeződtek be, ugyanis augusztus 31-ig van lehetőség azokat megtenni. Az FC Hatvan kerete 98 százalékosan már kialakult.

Az FC Hatvan vasárnap elkezdte az őszi szezont, a salgótarjáni BTC-vel mérkőzött meg. A mérkőzés alatt mindkét csapatnak voltak helyzetei, de egyik sem tudta azokat értékesíteni. A hazai pálya előnyét az FC Hatvan nem tudta kihasználni, így maradt a gól nélküli eredmény. A mérkőzés végeredménye FC Hatvan – SBTC: 0-0

Fotó: Albert Péter