Folytatódik a hatvaniak energetikai helyzetének felmérése. Október 23-ig meghosszabbították a város stratégiai dokumentumának kidolgozását segítő „A fenntartható Hatvanért” elnevezésű kérdőív kitöltésének határidejét. Ez alapján állítják majd össze azt az akciótervet, amely megoldási javaslatokat nyújt a város energiafelhasználásának mérsékléséhez, és a káros klímahatások elleni védekezéshez. A projektet Hatvan Város Önkormányzata a WWF szakértőivel közösen valósítja meg.

Csontos Csaba, a szervezet magyarországi projektvezetője a Hatvan Televízió Kommentár c. műsorában emlékeztetett arra, hogy az online felmérés egyik részében a hatvaniak környezettudatosságával kapcsolatban tesznek fel kérdéseket, a másikban pedig egyebek mellett arról mondhatja el bárki a véleményét, hogy az önkormányzat hogyan tudná a jelenleginél is jobban segíteni a klímatudatosságot.

„Ha nagyon aszályos, forró lesz a következő évtizedekben a nyár, akkor ehhez már most fel kell készülnünk. A sörfesztiválon sok kérdőívet kitöltöttek a helyiek, a válaszokban főleg a természetközeliséget hangsúlyozták, de bízunk benne, hogy ezen kívül rengeteg ötletet javasolnak majd a hatvaniak. Fontos, hogy ez egy név nélküli, kérdő és nincsen rossz válasz.” – mondta

Csontos Csaba hangsúlyozta: a projekt célja, hogy a város olyan fenntartható energia-és klímaakciótervet készítsen, amely kézzelfogható segítséget nyújthat a helyieknek és még élhetőbbé teheti Hatvant.

A kérdőív ide kattintva érhető el.