A lányok, a nők különlegesek és kiemelkedően fontosak a férfiak életében. Ez a nap pedig arról szól, hogy ezt kifejezzék számukra. Az ajándékok közül még mindig a virágok a legnépszerűbbek. Kutas Ödön termelő azt mondja, idén többet kell fizetni értük, mivel az extrém hideg és a kevés napsütés nagyon megviselte még az üvegházakban, fóliákban termesztett állományt is. Az elültetett kálák is virágoznának már, ha nem lett volna ilyen kemény a tél.

A virágosok időben felkészültek a március nyolcadikai rohamra. Kelendőek a cserepes növények, ezek közül a legtöbben kankalin primulát, jácintot, nárciszt, tulipánt vagy éppen krókuszt választanak.  Simai Szilvia azt tapasztalja, a favorit még mindig a szálas virág, például a gerbera, a szegfű és a rózsa.

Az elmúlt napokban egyre több virágárussal lehetett találkozni a Hunyadi téri piacon is, széles választék várta a vásárlókat.  Kövér László egy tulipánt választott, reméli, örülni fog neki barátnője. A bajzás Oláh Zoltán szerint ezen a napon is meg kell köszönnünk a lányoknak, anyukáknak, hogy vannak nekünk, akár édességgel is kedveskedhetünk nekik. Nagy Márton úgy véli, március nyolcadikán hálát tudunk adni a nőknek egész éves fáradozásaikért. Ő, édesapjával közösen köszönti majd édesanyját, azt tervezik, aznap a fiúk fognak otthon főzni, takarítani és mosogatni.

Március 8-án a városvezetés is meglepetéssel készül a hatvani hölgyek számára: 18 órakor a Nagy Endre Rendezvényterembe várják az érdeklődőket, ahol Badár Sándor és Dolhai Attila szórakoztatja a közönséget.

nonap2017_B2_ver2_JPG