Idén is megrendezik a Hatvani Strandfürdő Kupát, amelyet tavaly szerveztek meg először a korábbi sikeres strandfoci bajnokságok példájára. Augusztus 20-án a hatvani strandon fociznak a csapatok. Előző évben a forró, homokos talajon nagy küzdelmek zajlottak, akkor a Karifa nyerte a kupát. – A tavalyi rendezvény nagyon jól sikerült. Akkor is, akárcsak idén, benne volt a nevezési díjban a strandbelépő, egyszeri étkezés és csapatonként egy zsugor víz. Jól érezték magukat a résztvevők, és ez is volt a célunk. Ez a program minden évben a labdarúgás kedvelőiről szól – fogalmazott Balog Bence főszervező.

A strandfoci kupát 30×20 méteres pályán rendezik meg, 3×2 méteres kapuba lőhetik a gólokat, és fontos szabály, hogy a játékosoknak nem lehet zoknit és cipőt sem használniuk. Többek között Apcról és Héhalomról is jelentkeztek már csapatok, a szervezők arra buzdítanak mindenkit, vegyenek részt minél többen a kupán. A nevezési határidőt meghosszabbították, így augusztus 19-ig várják az amatőr és a profi csapatok jelentkezését is a II. Hatvani Strandfürdő Kupára. Nevezni a 06-30-95-55-057-es telefonszámon vagy a balogbence95@gmail.com email címen lehet.