A középiskolákban és a felsőoktatásban ismét átálltak a digitális oktatásra. Évelején még együtt kezdték a tanévet a diákok, mindenhol próbáltak úgy berendezkedni, hogy a lehető legjobb körülményeket teremtsék meg a vírus idején. Deák Andrea, a Hatvani Bajza József Gimnázium igazgatója elmondta, mindent megtettek, hogy a vírus terjedését lassítsák, fertőtlenítőpontokat tettek ki, illetve hőkamerát is elhelyeztek. Azonban a kormány döntése alapján november 11-től 14 év felett újra át kellett állni a digitális oktatásra. – Nem okozott különösebb problémát a váltás, már márciusban kitapasztaltuk azt a programot, amelyben az órákat tartjuk. A tanárok és a diákok is nagyon jól kezelik, éppen ezért most már nem okoz különösebb problémát, hogy online kell oktatni – mondta.

Őszi Anna, a Bajza végzős diákja már megszokta az új rendszert. Mint mondta, neki tizenkettedik osztályos tanulóként könnyebbség, hogy otthonról kell tanulnia, hiszen így jobban tud az érettségi tantárgyaira fókuszálni. – Személy szerint nekem most egyszerűbb így, hogy csak magamra tudok koncentrálni. Persze nagyon hiányzik a megszokott oktatás, de így sokkal jobban tudok az érettségire készülni – fejtette ki.

Sőreginé Kovács Krisztina, a Hatvani Bajza József Gimnázium tanárnője is jelenleg otthonról tanít, ilyenkor a ház egyik szobájában ő tart órát, a másikban pedig a kilencedik osztályos lánya hallgatja a tananyagot. Kinga elmondta, hogy ő jobban szeret az iskolában tanulni, bár most második alkalommal már a digitális oktatás is sokkal zökkenőmentesebben megy. – Már felkészült az iskola a digitális oktatásra, minden óránkat meg tudják tartani. A diákok közül van, aki kedveli és van, aki kevésbé. Nekem nagyon hiányzik, hogy a pedagógusok személyesen adják le a tananyagot, úgy könnyebben érthető volt számomra, mint online – vélekedett Sőregi Kinga.

Mind a tanárok, mind pedig a tanulók azonos véleményen vannak: második alkalommal már zökkenőmentesen ment az átállás a digitális oktatásra. A rendszert könnyen kezelik, a dolgozatok átláthatóak, a tananyagok is könnyen elérhetőek. Azonban mint mondták, a diákok és a pedagógusok is egyaránt várják már, hogy újra a megszokott módon folytatódjon az oktatás.