A K&H Széchenyi-pihenőkártyákon még 460 millió forint van, zömében a szállás zsebben, míg az MKB által kibocsátott kártyákon 600 millió forint vár felhasználásra – mondta Lehoczky László, az MKB cafeteria tanácsadója. Összesen 43 ezer embert érint, átlagosan 14 ezer forint az el nem költött pénz összege.

A munkavállalók május végéig költhetik el a Széchenyi-pihenőkártyákon lévő összegeket, ezután viszont a pénz elveszik, a bank visszaküldi a munkaadók számára. A tavalyi számok alapján átlagban öt-hatezer forint maradt a kártyákon, a legtöbbször pár száz forint, de volt arra példa, hogy egy hétvégi üdülés is kijött volna az összegből – tájékoztatott a tanácsadó. Mind a három alszámláról (szállás, vendéglátás, szabadidő) lehet strandbelépőt fizetni – tette hozzá Fata László cafeteria-szakértő. De lehet a Szép-kártyákról részösszegeket is fizetni, és a többit készpénzzel vagy bankkártyával. A nagyobb összeg elköltését meg kell tervezni, de az idei év ebből a szempontból szerencsés, mert május végéig még két hosszú hétvége lesz, sőt a nyaralás is kifizethető előre.

Tavaly az átutalt összeg 1-1,5 százalékát nem költötték el a kártyatulajdonosok, így több százmillió forintot kaptak vissza a munkáltatók, akiknek ezt egyéb bevételként kell elkönyvelniük.

Forrás: hirado.hu