Gyerekekkel és szülőkkel telt meg a Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola udvara a Márton-napi ünnepségen. Az 5.A osztályosok előadással készültek erre az alkalomra, akik színes jelmezekbe öltözve mutatták be Szent Márton életét. A tanulók sokat készültek erre az alkalomra. Csertyaszki Panni elmondta, hogy gyakran szerepel iskolai műsorokban. – Új tantárgyunk a dráma-színház, szinte minden alkalomra tanulunk egy műsort, mindig izgatottan várom a próbákat – foglalta össze.
Az iskolában nagy figyelmet kap a hagyományok ápolása és továbbadása a fiatal generációk számára, melyet a különböző programok megrendezésével biztosítanak – mondta Varsányi Gábor, az intézmény diákönkormányzatát patronáló pedagógus. Hozzátette, ezek az előadások azért is fontosak, mert a meséknek mindig van valamiféle üzenete, tanulsága.
– Ilyenkor Mártonnal kapcsolatban nemcsak a libás, vicces meséket elevenítjük fel. Azt a történet is elmondjuk, amikor a köpenyét oda adta egy koldusnak, ezzel felhívva a diákok figyelmét az önzetlenségre. A felvonulás lényege pedig, hogy átadjuk annak az üzenetét, hogy ahogyan a lámpások világítanak a novemberi szürkeségben, úgy világíthatunk mi emberek is, ha jót cselekszünk társainkkal – részletezte.
Az előadás végén az udvaron összegyűlt tanulók a saját kézzel elkészített lámpásaikkal indultak egy sétára. Útjuk a Grassalkovich-kastély kertjén át vezetett, majd visszaérve az intézményhez a tornateremben néptáncos mulatság vette kezdetét.
Fotó: Albert Péter













