Az adventi időszak előtt Szent Mártont ünnepeljük. A legenda szerint Mártont jósága és szerénysége miatt szerették volna püspöknek választani a negyedik században, azonban nem akarta elfogadni a kinevezést, ezért elbújt az emberek elől – mondta el Simon Tamás, a Hatvany Lajos Múzeum néprajzkutatója a Kommentár című műsorban.
Márton elbújt a libák közé az ólba, hogy ne találják meg. Azonban a libák a gágogásukkal elárulták az ő hollétét és megtörtént a püspökké szentelés. Úgyhogy itt van az első magyarázat, miért eszünk Márton-napon libát. A másik pedig, hogy nyilván a felszentelés után egy hatalmas lakomát tartottak, és mi más kerülhetett az asztalra, mint libapecsenye. Így kapcsolódott össze Márton neve és a liba – mondta.
Egy hatvani étteremben is készülnek a Márton-napra. A hagyomány szerint ilyenkor libából készült ételek kerülnek az asztalra. Az autentikusan elkészített fogások mellett, pikáns ízekkel is találkozhatnak a vendégek az ünnepi étlapon – tudtuk meg Kovács Imrétől az Udvarház Étterem szakácsától. – Az előételünk libamájpástétom, lilahagyma lekvárral és friss mazsolás kaláccsal. Libaaprólék leves, tárkonyos mustáros formában. Fő ételünk a libacomb, káposztás gnocchival. A mézes libamájat sütőtökös pürével adjuk és erdei gyümölcsraguval. Befejezésképpen pedig egy házilag elkészített madártejet szolgálunk fel a kedves vendégeknek – részletezte.
Csaknem húsz éve szervez az étterem Márton-napokat – hangsúlyozta a tulajdonos. Laczik Zsuzsa azt is elmondta, hogyan fogadják a vendégek az ünnepi menüt. – Szeretik a vendégek, várják és már októberben arról érdeklődnek, hogy ugye idén is megcsináljuk? Nagyon sokfelől járnak az étterembe, az ország különböző pontjairól. A környékünkön több nagy cég van, a külföldiek is szívesen jönnek erre. – Laczik Zsuzsa hozzátette, hogy az adventi időszakra is különleges ételekkel készülnek. Karácsonykor pedig halászlével, kocsonyával és más ünnepi finomságokkal várják majd a vendégeket.