Negyedik tavaszi nagytakarítási akcióját tartja a Pro Natura Mozgalom a városban. Március 18-án várják a tettre kész hatvaniakat a Delelő út és Kisfaludy utca kereszteződésében 9 órakor. A Pro Natura Mozgalom 2020 őszén alakult meg a városban, céljuk olyan közösségi alapok kialakítása, amellyel aktívan támogathatják az élő környezeti értékek védelmét. Azóta több alkalommal szedtek szemetet Hatvan különböző pontjain. A mozgalom alapítója elmondta, már kézzelfogható eredménye van munkájuknak.

Pozitív, hogy egyre kevesebb szeméttel találkozunk a város külterületein. Nagyon fontos, hogy ezzel a tevékenységgel óvjuk a környezetünket, és mi hatvaniak óvjuk a természetet. Hogy ez alapértékké vált Hatvanban, talán még fontosabb, hiszen a szemléletformálás az egyik alapvető kulcsa annak, hogy környezetünket becsülni tudjuk – részletezte Jagodics Milán, a Pro Natura Mozgalom alapítója.

Jagodics Milán hozzátette, eddig több mint 70 köbméter hulladékot gyűjtöttek az önkéntesekkel közösen. A szombati szemétszedésre várnak mindenkit, aki tenni szeretne Hatvan környezetéért. A szükséges eszközöket, így zsákokat, kesztyűt és láthatósági mellényt minden résztvevőnek biztosítanak a szervezők.

Kezdőkép: Albert Péter (archív)