Izgalmas találkozóra gyűlt össze a szurkolóközönség vasárnap a Kodályban. A felnőtt férfi kézilabdacsapat, a bajnokság első helyén álló gárdáját látta vendégül itthon. Ősszel ötgólos vereséget szenvedtek ellenük a hatvaniak. Mindkét csapat erősen játszott, a játékidő alatt egyik sem tudott ellépni a másik mellől, így a végeredmény 19:19 lett.  Major Attila hatvani csapatkapitány szerint jól játszottak, és ha tudják hozni a formájukat, akkor a következő hat meccsüket megnyerhetik. – A mérkőzés hangulatára rányomta a bélyegét a győzni akarás mindkét csapat részéről. A 19 gól azt hiszem, jól mutatja, hogy nagyon sok hiba volt a  találkozón. Mindkét együttes jól felkészült a másik csapat játékából, mindannyiunkban ott volt a győzni akarás, de végül egy igazságos döntetlen született – fogalmazott.

Finfera Maximilián, a Rév TSC egyik edzője úgy nyilatkozott: kiegyenlített volt a küzdelem. – Olyan volt a mérkőzés, mint a bajnokság: lüktetett végig. Szerettünk volna nyerni, de a hatvani csapat nagyon jó, ők is a bajnokság megnyeréséért küzdenek, akárcsak mi. Idegenben mindig kétesélyes egy mérkőzés, az összecsapás során mindkét együttesnek volt esélye megnyernie a mérkőzést. Ma így sikerült. Kiegyenlített ez a bajnokság, főleg az első három helyen, de megyünk tovább, dolgozunk és várjuk a fejleményeket.”

Az OKTAT60 HKSZSE legközelebb idegenben lép pályára, méghozzá a Budakalászi SC otthonában, március 25-én (vasárnap) 14:00-kor.