Hétfő délelőtt már a csatornafedelek körül végezték az útfelújítási munkát a Deák Ferenc úton. Az elmúlt években többször kátyúztak itt, de ez nem oldotta meg a problémákat, így most a teljes utca új aszfaltot kap.
– Teljes hosszában, összesen 330 méteren újul meg az utca, így az itt élők hamarosan méltó körülmények között közlekedhetnek. Ez a beruházás 7 millió forintba kerül – tájékoztatott Szinyei András alpolgármester, a körzet képviselője.
Sandoly Ernőné már 16 éve az utcában él, ez idő alatt nem végeztek teljes felújítást itt, azt mondja, már épp ideje volt. – Az utca vége magasan fekszik, így esőzéskor mindig rengeteg víz zúdul végig az utcán, ez pedig kátyúkat eredményez. Volt már itt baleset is emiatt, így nagyon örülünk, hogy végre teljesen felújítják az egész utat – fogalmazott Sandoly Ernőné.
Horváth Richárd polgármester, a Hatvan TV Kommentár című műsorában elmondta: idén összesen 11 út újul meg a városban. Az idei költségvetésben külön sor szerepel erre a célra: 100 millió forintot költenek a belterületi utak felújítására, és ezen felül még kátyúzásra is szánnak pénzt. Ezentúl minden évben hasonló összeget szánnak ezekre a beruházásokra, ennek köszönhetően a ciklus végére jelentős mértékben megújulnak Hatvan útjai.
Az alábbi útszakaszok újulnak meg ebben az évben:
Tanács utca 60 m x 7 m szakasz
Deák Ferenc utca 330 m x 3,5 m szakasz
Táncsics Mihály utca (Béke út – Arany János utca közötti szakasz)
Botond utca 450 m x 3,2 m szakasz
Pintér István utca 158 m x 6,3 m szakasz
Petőfi Sándor utca (Balassi Bálint út – Nagy Sándor utca közötti szakasz)
Mikes utca (Batthyány utcától 650 m x 4 m szakasz)
Bányász utca 223 m x 5,4 m szakasz
Gedeon Béla utca 455 m x 3,3 m szakasz
Forgács Simon utca (Apafi utca – Esze Tamás utca közötti szakasz)
Várkonyi Sándor utca (Béke út – Arany János utca közötti szakasz)